Kérik a téli időszámítást

Kárpátalján télen 10 órakor kell fel majd a nap

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-11 08:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kárpátalján azt szeretnék elérni, hogy legyen a társaságban téli időszámítás. Ukrajnában ugyanis eltöltölték ezt. A jelenlegi helyzetben decemberben 10 órakor kezdene el világosodni, ami sem az iskolásoknak, sem a dolgozóknak nem jó, hiszen világítani kell a közintézményekben, munkahelyeken.


A kárpátaljaiak szerint az iskolásoknak legalább másfél órával az órák kezdete előtt kell kelniük, és teljes sötétségben indulnak az iskolabuszokhoz, az első két tanórán képtelenek figyelmüket a tananyagra összpontosítani. Szerinte hasonlóan rossz helyzetbe kerülnek azok a tanulók is, akik jelenleg 80 iskolában második műszakban tanulnak, mivel ők sötétben lesznek kénytelenek hazamenni tanítás után.



Ukrajnában szeptember 20-án törölték el a téli időszámítást.



A kárpátaljai származású Viktor Baloga, a rendkívüli helyzetek minisztere a napokban levélben fordult az ukrán parlamenthez, hogy a törvényhozás vonja vissza a téli időszámítás eltörléséről hozott rendeletét. Ugyancsak a kárpátaljaihoz hasonló kérelemmel fordult Kijevhez Ivano-Frankivszk megye önkormányzata, míg a Lemberg (Lviv) megyei tanács egyenesen azt helyezte kilátásba, hogy helyi időszámítást vezet be jövő heti ülésén, ha a központban addig nem érvénytelenítik az időszámítást módosító jogszabályt.

A nyugat-ukrajnai tiltakozásokra válaszul Olekszandr Jefremov, a kormányzó Régiók Pártja (PR) parlamenti frakcióvezetője a napokban kijelentette, hogy a honatyák nem fogják hatályon kívül helyezni az Ukrajna területén érvényes időszámítás megváltoztatásáról hozott döntésüket.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen a rettegett mobilgát
Bús Balázs szerint gát nélkül nem érdemes fejleszteni
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új direkt közvetlen járatok Kínába
Eddig Prága volt a listavezető
RECIKLI
Így kell fürdeni Japánban
Ha elrontod, nagy szégyen

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.06.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I.
2020.06.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? II.
2020.06.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I. ism.
Közösség
Nap lánya

A jó kislány

Szófelhő / Archív
--