Készül a nyelvtanulást helyettesítő program

A Microsofttól technológiája még nem tökéletes

[j.protic] publikálva: 2012-11-12 08:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Saját hangunkon beszélhetünk folyékonyan kínaiul, franciául vagy bármely más, számunkra idegen nyelven a Microsoft új fejlesztésének segítségével, amely a hangzó beszédet alakítja át "gépi szinkrontolmácsként" a választott nyelvre.

 

 


A Galaxis útikalauz stoposoknak című Douglas Adams-regény kitalált élőlénye, amelyet bárki a fülébe dugva azonnal megért minden nyelvet már nem a jövő zenéje.

Rick Rashid, a Microsoft szoftveróriás kutatási igazgatójának blogbejegyzéséből kiderül, hogy a program jelenlegi állapotában ugyan még számos hibát ejt, mégis sokkal jobb, mint bármely korábbi hasonló próbálkozás. Rashid az októberi, Tiencsinben tartott bemutatón néhány mondatát mandarin nyelven mondta el a program segítségével.

A fejlesztők számára a legnagyobb kihívást a beszélő megértése jelenti - idézi az igazgatót a TechNewsDaily.com című online magazin. Ezen a problémán már azóta dolgoznak, mióta a számítógép létezik. A több generációnyi fejlesztés mai eredménye például az Egyesült Államok bizonyos bankjaiban működő telebankrendszer, amelyben a komputer ismeri fel a hívó által bemondott bankszámlaszámot. Az ilyen rendszerekben a beszédfelismerés azonban csak a számnevekre és esetenként néhány menüpontra - például "átutalás", "nyitva tartás" - korlátozódik.

Sokkal nehezebb azonban a kötetlen beszéd digitális "megértése". Egészen mostanáig az efféle programok a beszédnek legfeljebb 75-80 százalékát voltak képesek értelmezni - mondta Rashid. A Microsoft ezt az arányt igyekezett javítani a Deep Neural Networks rendszerének segítségével, amelyben a processzorok úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint az emberi és állati agysejtek. A Google ugyanezt a technikát használta a nyáron egy olyan számítógép megépítéséhez, amely meg tudja tanulni macskákról készül képek felismerését.

Rashid szerint az új fejlesztés mára a szabad beszélt nyelv 86-88 százalékát felismeri. "Még mindig távol van a tökéletestől, mégis ez a legdrámaibb fejlődés az 1979 óta". Miután a rendszer felismeri, hogy mit mond angolul a felhasználó, a Microsoft fordítóprogramja átalakítja azt kínai szavakká, majd a szórendet a nyelvtani szabályok szerint megváltoztatja. A megfelelő hangszín eléréséhez Rashidnak egy órányi beszédére volt szükség, valamint fel kellett vennie egy mandarin anyanyelvű személy néhány órás beszédét is.

"Még sok munka vár ránk, de a technológia nagyon ígéretes. Reméljük, hogy néhány éven belül olyan rendszerek állnak majd rendelkezésünkre, amelyeket teljességgel lebontják az emberek között nyelvi akadályokat" - mondta az igazgató.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A nyerőgépek halála
Mától hatályos a szigorú törvény
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap pasija

A világszép betörő

Szófelhő / Archív
--