Kétszer eljátszani ugyanazt a szerepet

Mia Wasikowska, a „félénk” filmcsillag

[superadmin] publikálva: 2017-04-20 10:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mia gyerekkorában még nem akart színész lenni, sőt, attól is irtózott, amikor valamiért ki kellett állnia a társai elé. Ennek némileg ellentmond, hogy nagyon szeretett volna balerina lenni, és minden nap hosszú órákon át gyakorolt a siker érdekében.

h i r d e t é s ^



Miából aztán mégsem lett balett táncos, talán korán kiégett, hiszen még nagyon fiatalon, 14 évesen akasztotta szegre a cipellőit. Viszont filmsztárként visszatért a gyerekkori szenvedélyéhez, és a nehéz meghallgatások feszültségét állítólag még ma is a balettel vezeti le. Színésznői karrierjének egyik érdekessége, hogy kétszer is eljátszhatta a címszerepet az Alice Csodaországban című filmben, először 2008-ban, majd 2016-ban, mindkét alkalommal nagy sikerrel. Egyik nagy szerelme a fényképezés, amiről még a forgatások közben sem hajlandó lemondani.  A rajongás érthető, hiszen mindkét szülője sikeres fotós.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Vörös, szeplős és gyönyörű

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elkészült a hibrid repülő
Jelentősen csökkenhet a repülés költsége
PÉNZTÁRCA
A WizzAir tovább szigorít a kézipoggyászoknál
Csak egészen kicsi poggyászt lehet felvinni ingyen a gépre
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Budapesten ragadtak, csődben az utazási iroda
Egy török cég utasai maradtak Európában
RECIKLI
Szemét támadja Pekinget
18 ezer tonna szemét a kínai fővárosban

Itt jártunk: Tatár köztársaság

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.04.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 1.
2018.04.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 2.
2018.04.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Brummog a felvidéki színésznő otthonában

Szófelhő / Archív
--