Krasznahorka várát év végéig befedik

Folyik a versenyfutás az idővel

[j.protic] publikálva: 2012-12-18 21:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A tavasszal leégett Krasznahorka várának szanálási munkálatai folytatódtak az elmúlt hetekben is, ám a téliesre fordult időjárás megnehezítette a munkások dolgát. A falak azonban már biztonságban vannak.


A december 5-én kezdődött szélsőséges időjárás a várdombra való feljutást is megnehezítette. Artur Šturmankin, a Szlovák Nemzeti Múzeum szóvivője arról tájékoztatta a SITA hírügynökséget, hogy a kedvezőtlen viszonyok ellenére is folytatódnak a a nyáron leégett vár felújítását célzó munkálatok."Az objektumok befedettségének mostani szintje garantálja, hogy a vár falai védve vannak a kedvezőtlen időjárás elől" - közölte a szóvivő.

SZökség esetére az ünnepek idején is biztosítva lesz a készenléti állapot, a kivitelező pedig készen áll arra, hogy év végéig valamennyi objektumot ideiglenesen befedje.

Az időjárás viszontagságaivel szemben teljesen védve van már a gótikus palota, a gótikus torony, a reneszánsz torony és a várkápolna. Jelenleg a Ferenc-múzeumon dolgoznak, és előkészületek folynak a bástyán, a felső várban pedig állványzatot építenek.

A 14. századi, nevezetes középkori vár tavasszal, éppen a szlovákiai parlamenti választások napján vált a tűz martalékává. A várból néhány nap alatt biztonságos helyre szállították valamennyi ott található mozdítható műtárgyat és gyűjteményt.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Komoly baj van két napszemüveggel
Az egyik nem szűrte rendesen az UV-sugarakat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korlátozások az eplényi sípályán
Csak 1500 jegyet adnak el egy napra
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--