Labda helyett súlygolyó

Atlétáké lesz a Puskás Stadion 2016-tól

[szorenyi.p] publikálva: 2012-04-12 18:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette. Az idén összel makettekkel mutatják majd be, milyen is lesz az új stadion, a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna rekonstrukciójával 2016-ra készülhetnek el.


Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy jelenlegi állapotában az aréna nem felel meg a sport mai kihívásainak sem műszaki állapota, sem pedig esztétikai megjelenése miatt. Hozzátette: olyan design kell, amely most 2012-ben elvárható, s amellyel világversenyeket lehet rendezni, ez a jelenlegi kormány célja.

A kormány a sportot kiemelt ágazatként kezeli, amit a sportot segítő társasági adókedvezmény is jelez - fogalmazott a sportért felelős államtitkár, hozzátéve: az ezt érintő pályázatok leadási határideje is április 30-ára módosult, amely így több tízmilliárdos támogatáshoz juttatja a különböző sportágakat.

Az új nemzeti labdarúgó-stadion - melynek felépítéséről már korábban beszámoltak - a Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szegény Puskás Ferenc

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Nőttek vagy csökkentek az árak a horvátoknál?
Velencéből szivárognak el a lakók
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Irodával jobb hajóra szállni
Egész sor extrát kapunk
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--