Majom vagy ember?

Makákóembriókba ültettek emberi sejteket

[Farmosi Nóra] publikálva: 2021-04-16 18:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A tudósok egy része már tiltakozik, bioetikai szempontból ugyanis sok kérdést vet fel a kísérlet.

 


Sikeres fajközi sejtátültetést végeztek a kaliforniai Salk Intézet tudósai makákóembriókba ültetett emberi sejtekkel - adta hírül a The Guardian. Ez nem az első eset, hogy emberi sejtbeültetést végeznek állatokon, korábban ugyanis már malacokon és bárányokon is végeztek hasonló kísérletet. A mostani, makákóembriókon végzett beültetés sikeresnek bizonyult, a sejtek életképesek voltak.

A tudósok először átprogramozták az emberi magzati kötőszöveti sejteket, majd az így létrehozott őssejteket ültették be a majomembriókba. A majom-ember embriók, azaz a több faj tulajdonságait hordozó úgynevezett kimérák négy százalékban voltak humán jellegűek. A kísérlet célja, hogy később képesek legyenek az állatokban nevelt emberi szervek előállítására a szervtranszplantációkhoz.

A nemzetközi tudományos közösségben sokan élesen bírálták a mostani és a hasonló kutatásokat, mivel számos bioetikai kérdést vet fel a fajok keresztezése. A beültetés után húsz nappal elpusztították a majom-ember embriókat, az viszont még nem tisztázott, hogy ha a jövőben továbblépnek, akkor a laboratóriumokban megteremtett, részben emberi lényeknek milyen lesz a jogi és az etikai megítélése, ahogy az sem, milyen feltételekkel alkalmazhatják majd a szerveket az orvostudományban.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Adjon nevet ennek a majomnak!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
Amiért Matolcsy György hátradőlhet
Felminősítették Magyarországot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
71 évesen egy hordóban szelte át az óceánt
Két üveg bort is vitt magával
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Német karácsonyi vásárok I.
2025.12.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Német karácsonyi vásárok II.
2025.12.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Német karácsonyi vásárok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--