Már csak a Balatonban bízik a magyar

A családok egyharmada tervez csupán nyaralni

[szorenyi.p] publikálva: 2012-06-13 08:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A külföldi nyaralások után a belföldi is csökkenésnek indult. Bár akik elindulnak annyit költenek, mint tavaly, átlag 177 ezer forintot. A fő célpont a Balaton, ide ugyanis lényegében megspórolható az útiköltség.


177 ezer forintot költ idén nyaralásra egy átlagos magyar család - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. nemrég publikált, a magyar lakosság 2012-es főszezonbeli (azaz a májustól szeptemberig terjedő időszakban) utazási terveit vizsgáló kutatásából. A megkérdezett háztartások harmadában (közel 35%) terveznek utazást idén nyáron, míg tavaly ilyenkor még a családok 54 százaléka tervezett nyári üdülést.  Közülük 62 százalék csak Magyarországon pihen majd.

Azok, akik nem terveznek utazást, többségükben (61%) anyagi okokra hivatkoztak. Ezt az indoklást az egészségügyi ok, az életkor, a munkahelyi kötelezettség, a családi ok és az időhiány követte.

Idén tízből négy család a Balatont választja, 8% látogat el az Észak-Alföld régióba, közel 8% pedig az Észak-Magyarország turisztikai régiót keresi majd fel. A belföldi utazás átlagos hossza a tervek szerint 5 éjszaka lesz - a 2011-es eredményekhez képest nőtt a tervezett utazások hossza. A belföldön utazni szándékozók a leghosszabb időt (7,51 éjszakát) a Balatonnál szeretnék eltölteni. (Ez jelentősen hosszabb idő, mint amit 2010-ben terveztek: akkor 5,24 éjszaka volt az átlag.)

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A karácsony sebeket is okoz
Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra mehetünk hálókocsival Zürichbe!
Este 8 után indul, reggel 8 után ott van
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--