Meghalt Helyey László színész

A művész 66 éves volt

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-03 12:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai-díjas színművész. A művészt az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Tavaly novemberben lett rosszul, a tüdejével voltak gondok. Kórházban is kezelték, de nem tudták pontosan megállapítani, hogy mi a baja.


Helyey László 1948. május 21-én született Budapesten. A színészi pálya megalapozásaként 1968-ban amatőr színészként játszott az Universitas Együttesben.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1975-ben szerzett diplomát, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, 1978-tól a Nemzeti, 1982-től a Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től ismét Kaposváron szerepelt, később Pécsett és Szolnokon játszott, 1992 és 1996 között a Budapesti Kamaraszínház tagja volt.

Karakterszínészként komikus és komoly hangvételű színművekben egyaránt játszott, szerepei között van Pozzo (Beckett: Godot-ra várva), Cyrano de Bergerac (Rostand), Lvov doktor (Csehov: Ivanov).

Már főiskolásként filmezni is kezdett: Köcsög Pistát játszotta A törökfejes kopjában, szatirikus szerepet alakított a Bástyasétány 74-ben. Az Akli Miklós című Mikszáth-adaptációban Ferenc császár volt, majd Csáky gróf az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című filmben. Szerepelt a Hajnali háztetők (1986), a Szamba (1995) és a Honfoglalás (1996) című filmekben. A televízióban eljátszotta a Volpone egyik főszerepét is. 2012-ben a Gyulai Várszínház Havasi István-díjban részesítette a színművészt.

Helyey László mintegy félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott, emellett kedvelt szinkronhang: az ő hangján szólal meg rendszeresen Gérard Depardieu és Donald Sutherland, emellett maradandót alkotott Morgan Freeman hangjaként a Hetedik című filmben, valamint Michael Gambon magyar hangját is adta A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című Peter Greenaway-filmben.

A színművész az Újszínház társulatának tagja volt, A gyertyák csonkig égnek, a Vendégség, a Bolondok grófja és az Országjáró Mátyás király című előadásokban játszott.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elhunyt a bollywoodi rekorder

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Nagyon bíznak a Balatonban
A Residence Hotels 10 százalékos árbevétel-növekedést vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Medveszafari várja a turistákat Gyergyóban
Bemutatták Gyergyószentmiklós turisztikai stratégiáját
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Mexico!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

2. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

3. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

4. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

5. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

6. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

7. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

8. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

9. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

10. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

Műsoraink
2021.01.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Mexico
2021.01.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Zanzibár
2021.01.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexico ism.
Közösség
Nap lánya

Penny továbblépett

Szófelhő / Archív
--