Megtaláltuk a világ legszebb rúdugróját
Allison Stokke mégsem akart szexszimbólum lenni
[superadmin] publikálva: 2018-01-04 01:01:00 | Nyomtatás
A bájos Allison (28) gyerekkora óta atletizált, és már középiskolás korában igen szép eredményeket ért el. Mégsem ezzel volt tele akkoriban az internet, hanem azzal, hogy mennyire szép ez az akkor még csak 17 éves, szexszimbólummá váló lány. Kaliforniába, a Berkeley-re járt egyetemre, és sem a sportot, sem a modellkedést nem adta fel.
Az egyetem sikeres befejezése után profi atléta lett belőle, meg persze, egy csomó cég, köztük a Nike és az Athleta modellje. Hogy a sportot szereti, az nem csoda, hiszen olyan családban nőtt fel, ahol ez természetes volt. A bátyja például kiváló tornász volt már gyerekként, Allison ezért is választotta először ezt a sportágat. A rúdugrásban amatőrként érte el a legnagyobb sikereit, sajnos, a profi karrier nem hozott semmi emlékezeteset. Annál inkább a modellkedés, és annak is egy különleges formája: az akciókameráiról ismert GoPro szerződtette, és a berendezést népszerűsítő videóikban, a rúdra szerelt kamerával azt is bemutatták, hogy milyen kemény a sportolók élete.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás