Nem szégyenlős

A Fresh együttessel robbant be a köztudatba

[superadmin] publikálva: 2016-11-16 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Gyulai Viktória, ismertebb nevén Fresh Wiki magyar énekesnő. Eleinte a csapat harmadik tagja Asmaret, volt, de ő rövid időn belül távozott, és így a helyére lépett Viki.


Több férfimagazinban szerepelt, és a zenei pályája is sikeres volt, bár a Fresh azóta feloszlott. Elképesztő szépsége miatt szinte ostromolták a férfimagazinok. Viki szerencsére nem volt szégyenlős, és pár fotózást el is vállalt. Először 2000-ben az FHM magazinban tűnt fel hiányos öltözékben, igaz, még nem a címoldalon. Arra alig egy évet kelet várni.

2001 novemberében végre a CKM magazin címlapján volt látható énekes társa, Andi, valamint az akkor még háromtagú Fresh harmadik tagja, Csősz Ági mellet. Viki testrészei közül leginkább a kivételesen formás és kerek fenekére a legbüszkébb, amit szerinte apai ágon örökölt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Gyönyörű, okos, sportos

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Le akarták csapolni a Balatont
Most meg alacsony a vízállás
PÉNZTÁRCA
A PADME így harcol a koronavírus ellen
Építészeti díját is felajánlotta a célra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kisszerű magyaroszági bűnözők Kanadában
Lehangoló jelentés a menedéket kérőkről
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.06.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I.
2020.06.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? II.
2020.06.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I. ism.
Közösség
Nap lánya

Érte irigyelhetjük Jason Statham-et

Szófelhő / Archív
--