Nemzetközi sztárdömping a Soundon

Július 3-ig kedvezményesen válthatók meg a belépők

[Kovacs R.] publikálva: 2018-05-16 15:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja, ezeken majd’ 200 nemzetközi sztár kapott helyet


Július 3-ig kedvezményesen válthatók meg a belépők a Soundra, s bár a 4 napos bérletek már mind elkeltek, de az 5 napos bérleten kívül idén először kétféle 3 napra szólót is lehet váltani, az első és az utolsó három napra.

Nagyszínpad – 5 nap, 9 headliner

Hamarosan megismerhetjük, mennyiben újul meg az idei Balaton Sound nagyszínpada, de azt már most tudjuk, hogy idén is világsztár dömpiget ígér a helyszín, ami hagyományosan a legnagyobb EDM sztárok, hip-hop és pop előadók “gyűjtőhelye”. Az öt nap alatt olyan világsztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki reméljük új lemezének dalait is elhozza a legnagyobb slágerei mellett. Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki nemcsak a nagyszínpad főműsoridős vendége lesz, hanem egy önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel, és csak másnap hagyja el a fesztivált.

 

A délután fél 6-tól kezdődő programok között további nemzetközi sztárok lépnek fel a vadonatúj nagyszínpadra, többek között Oliver Heldens, Ty Dolla Sign, Ella Eyre, Timmy Trumpet, Jonas Blue, a W&W és Nervo.

Jager Aréna

A tavalyi Party Aréna és a Jager Aréna összeolvadásával, ’open air’ helyszínné alakuló Jager Aréna egyedi dekorációval, teraszokkal, bárokkal vár közel tízezer soundozót délutántól hajnalig koncertekkel majd partikkal. A közel 5000 m2-es helyszín nappali programjában aktuális nemzetközi hip-hop sztárok lépnek fel, de itt lesznek a magyar közönségkedvenc zenekarok, éjfél után pedig hajnalba nyúló DJ program. A fellépők között lesz – sok más mellett - Eric Prydz, Vini Vici, Carnage, Craig David, Big Shaq és Martin Solveig valamint egy erős magyar felhozatal, benne a Halott Pénz, a Wellhello, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Brains és a Cloud 9+.

Heineken Stage

A programhelyszínek jelentős részét idén is a vízre, vízpartra építik a szervezők. Ilyen a Heineken Stage jellegzetes piramis építménye, ami az idei évben is az underground elektronika rajongóinak, a techno és tech house stílus híveinek találkozóhelye lesz, a vízre épült több ezer m2-es komplexum egész nap nyitva áll olyan nevekkel, mint a Booka Shade, Kölsch, CamelPhat, GusGus, Sven Väth, Julian Jewel, Adriatique, Agoria, Scuba, Stephan Bodzin és Ellen Allien.

’Clubs On The Beach’

Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy helyen, a Clubs On The Beach-en szórakozhatnak a berlini Watergate, a párizsi Rex, a brüsszeli Fuse, az ibizai Pacha és a londoni Defected rezidenseinek szettjeire. A Balatonra épülő, mintegy 1000 négyzetméteres stég a nappali órákban fog leginkább pörögni, a buli minden nap délután kettőtől indul, a fő fellépők, köztük a belga technokirálynő Charlotte de Witte, a német Butch és Claptone valamint az ibizai klubszcénát képviselő Uner, az este 8-kor kezdődő ’naplementés’ idősávban játszanak majd.

Elrow

Idén ismét egy saját helyszínen vonultatja fel sztárjait a világ egyik legkedveltebb, látványos show sorozata, az Elrow. A magával ragadó karneváli hangulatú partifolyam a legjobb elektronikus zenék, szokatlan karakterek, őrületes performanszok miatt kedvelt szerte a világon, ezt tavaly már a Sound közönsége is átélhette. Most tehát ismét elvarázsol bennünket a fantasztikus helyszín, ahol egymásnak adják a pultot az Elrow rezidensei Toni Varga, Bastian Bux, Eddy M, Mario Biani és sztárvendégei, úgymint Heidi, Steve Lawler, Richy Ahmed és Patrick Topping.

Casa Bacardi Terasz

Szintén a Balatonra épült stégen látja vendégül a partizókat a "Casa Bacardi Terasz”, ahol a magyar elektronikus klubszcéna színe-java lép fel külföldi vendégekkel kiegészülve, úgymint Cassy, Punctual, Gorje Hewek & Izhevski, Curtis Alto, valamint önálló estét prezentál a drum and bass műfaj meghatározó kiadója, a Hospitality, Logistics és Hugh Hardie főszereplésével, a Bladrunnaz csapat szervezésében.

Veuve Cliquot Boat Party

Az immár hagyománnyá vált Boat Party programja is teljes: 6 alkalommal fut ki a Veuve Cliquot Boat Party, idén először a naplementéhez igazodva késő délután. A Badacsony nevű, limitált, 300 fős katamaránon igazán minőségi szórakozási lehetőségekkel kecsegtet az idei program is: fellép a német techno színtérről Ellen Allien, hybrid live act-tel jön a Booka Shade duó, érkezik az ibizai közönségkedvenc Patrick Topping, a tavalyi nyár slágerét jegyző CamelPhat duó, back-to-back szettet tol Agoria és Scuba. A hab a tortán pedig az idei évben egy extra boat party a drumandbass szerelmeseinek: a Bladerunnaz csapata Rene LaVice-t hozza el Kanadából.

A július 4-től 8-ig tartó, öt napos partizással egybekötött nyaralásra július 3-ig árulnak kedvezményes jegyeket a Balaton Sound szervezői.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pólók Japán megmentéséért
Segítenék a szigetország károsultjait
PÉNZTÁRCA
Az OTP Bank is segíti a körmendi károsultakat
Ötmillió forintig a bankban lehet átvenni a kártérítést
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korlátozás a Machu Picchun
Az Öreg Hegy elfáradt
RECIKLI
Szemét dolgok ezek
KUKAkulTÚRA a szelektív hulladékgyűjtésért

Itt jártunk: Bulgária

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

2. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

3. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

4. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

5. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

6. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

7. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

8. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

9. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

10. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

Műsoraink
2019.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I.
2019.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Bulgária II.
2019.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I. ism.
Közösség
Nap lánya

Igazi bombázó Stallone lánya

Szófelhő / Archív
--