NHL: kezdődhet az idény

Nem törlik a teljes szezont

[j.protic] publikálva: 2013-01-06 16:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Amerikai és kanadai médiabeszámolók szerint nagy valószínűséggel nem törlik teljesen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2012/13-as szezonját, miután a tulajdonosok és a játékosokat képviselő szakszervezet egy maratoni tárgyalás után vasárnap előzetes megállapodást kötött egymással.


"A főbb pontokban megegyeztünk" - jelentette be a 16 órás egyeztetést követően Gary Bettman, az NHL vezetője. A részletek kidolgozására és a kollektív szerződés aláírására ugyanakkor még várni kell, s jelenleg még azt sem lehet tudni, hogy mikor rendezhetik az első mérkőzéseket.

Az idény eredetileg októberben kezdődött volna, de a felek között fennálló bérvita miatt elmaradt a rajt, s azóta sem született egyezség. Decemberben az NHL január 14-ig minden meccset törölt, s ezzel már 625-re nőtt a biztosan elmaradó alapszakasz-találkozók száma - ez az eredetileg tervezett mérkőzések 50,8 százalékát jelenti.

Az 1994/1995-ös idény előtti megállapodás szintén sokáig váratott magára, és végül 1995. január 11-én sikerült megegyezni, majd 20-án el is kezdődött az alapszakasz, amelynek során 48 meccset játszottak az együttesek. A legutóbbi kollektív szerződés körüli vita ugyanakkor nem zajlott ilyen "simán", és a 2004/2005-ös szezon teljes egészében elmaradt.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Jéghokin a Tehén Palotában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Milliárdos bukóban a SAS
Nagy a veszteség az északi légitársaságnál
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tata nyitott könyve
Olyan, mint az Instán, pedig igazi kötet
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--