Nőgyógyászhoz küldik a férfi sofőröket

A vizsgadíj beszedése áll a háttérben

[szorenyi.p] publikálva: 2013-06-24 14:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nőgyógyászati leletek nélkül nem ülhettek volán mögé a profi járművezetők az oroszországi Orenburgban – adta hírül a helyi ügyészség sajtószolgálata


Az Orenburg Megyei Ügyészi Hivatal azt követően indított vizsgálatot, miután számos panasz érkezett hozzájuk arról, hogy a helyi megyei kórház rendelőintézetében a férfiakat is nőgyógyászati kivizsgálásra kötelezik. A nyomozás során kiderült, hogy az egészségügyi intézményben fizetett szolgáltatás keretében állítják ki a hivatásos járművezetők alkalmassági igazolását.

Mivel éppen nem volt pszichiáter szakorvosuk, az űrt a nőgyógyásszal töltötték ki, akinél a férfiaknak – közöttük tisztes pocakot és szakállt viselő kamionvezetőknek – is „tiszteletüket kellett tenniük”, hogy behajthassák a vizsgálatért járó szolgáltatási díjat.

A példátlan, s a sofőrök tekintetében megalázó esetsorozat ügyében az ügyészség szabálysértési eljárást indított a szóban forgó rendelőintézet, illetve annak főorvosa ellen.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sürgős váltás a Lufthansánál, ez nincs többé
Gendersemleges bánásmódot vezettek be
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--