Nyelvzsenik a szlovákok?

A lakosság 43 százaléka két idegen nyelvet beszél ?

[j.protic] publikálva: 2012-06-25 12:35:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szlovákiai lakosság 43 százaléka legalább két idegen nyelvet beszél társalgási szinten, 80 százalékuk pedig minimum egyet – derül ki az idei Eurobarometer felmérésből. Ez jobb, mint az EU-átlag.


Szlovákia a másik három visegrádi országot magasan veri a nyelvtudás terén – legalább is az önbevalláson alapuló felmérés szerint. Lengyelországban a megkérdezettek 50 százaléka, Csehországban 49 százalékuk, míg Magyarország 35 százalékuk mondta azt, legalább egy idegen nyelvet beszél – szemben a szlovákiai 80 százalékkal. A szakemberek szerint azonban erősen megkérdőjelezhető ez az adat, hisz a gyakorlat azt mutatja, a szlovákok semmivel sem állnak jobban az idegen nzelvek ismeretének terén mint szomszédaik..

A 2012 februárjában és márciusában 1000 ember megkérdezésével végzett közvélemény-kutatásból kiderül az is, hogy minden ötödik szlovákiai lakos – pontosan 18 százalék – legalább három idegen nyelven képes társalogni.

Az idegen nyelvek tudása terén így Szlovákia minden tekintetben jobb eredményt ért el, mint az EU átlaga, amely szerint az uniós lakosság 54 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet társalgási szinten.

A legtöbben angolul (26 százalék), németül (22 százalék) és oroszul (17 százalék) beszélnek, utóbbi két nyelv ismerete meghaladja az uniós átlagot, míg az angol nyelvtudás alatta marad.

Arra a kérdésre, mely nyelveket tartanak a legfontosabbnak személyes előrehaladásuk szempontjából, a szlovákiai válaszadók az angolt (63 százalék), a németet (44 százalék) és az oroszt (8 százalék) nevezték meg.

Az európaiak főként külföldi kirándulások, nyaralások alkalmával használják idegen-nyelvtudásukat (50 százalék), ezzel szemben a szlovákiai lakosság filmnézéskor és rádióhallgatáskor (58 százalék), valamint olvasáskor (40 százalék).

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Tojásbotrányok Szlovákiában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szeméthegyek úsznak a Tiszán
Az ár átsodorja a határokon
PÉNZTÁRCA
Még 60 milliárd a migránsok miatt
Több pénz kell az adófizetőktől
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--