Be is íratták énekórára
[superadmin] publikálva: 2016-04-18 01:01:00 | Nyomtatás
Enikőt Dr. Bánhidiné Maróti Magdolna tanította énekelni, aki megismertette a lányt a színház világával is. Mielőtt Budapestre került, két évig tanult a tanárnőtől.
19 évesen fejezte be a nyíregyházi Sipkay Barna Szakközépiskolát, közgazdaság-marketing szakon. Érettségi után felvételt nyert a Gór Nagy Mária Színitanodába.
2010-ben jelentkezett a hazai X-Faktor első évadába, de a Mentorok Házából végül nem jutott be az élő műsorba, Geszti Péter azt mondta, még nem érett meg. Ez nagy csalódás volt számára, de szerencsére nem adta fel. 2011-ben újra jelentkezett a tehetségkutatóba, ahol mentora, Nagy Feró bejuttatta őt a döntősök közé. Sikere és népszerűsége töretlen maradt, végül a második helyig jutott, egyben az év hangja lett.
Enikő nagyon szeret olvasni, zenélni és természetesen énekelni. Imádja édesanyja rakott krumpliját és nagymamája húslevesét. Szerencsére nem látszik rajta, hogy szeret a szénhidrát dús ételeket.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás