Örömzene várja a fesztiválozókat

Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT

[Ujvári] publikálva: 2019-06-06 17:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic a fesztivál vasárnapi napján megvalósuló egészestés szuperprodukció, amely során az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, közismert nagy dalokat pedig kiemelkedő hazai énekesekkel párosítanak. Ez a 2019-es EFOTT merész újítása!


Adott egy DJ-set, jelen esetben a crossover műfaj legismertebb lemezlovasáé, Mr. Vasovskié, amelyre hangszeresek (hegedűvel, szaxofonnal, gitárral stb.) rájátszanak, elismert művészek pedig hozzáénekelnek. Röviden így lehet összefoglalni azt a 1,5 órás produkciót, amellyel a július 9-15. között rendezett EFOTT készül közönségének.

Nagyon szeretünk olyan produkciókat létrehozni, amelyeket a zenészekkel közösen álmodunk meg, majd együtt fektetjük le a koncepció alapjait, hogy aztán mindezt meg is valósítsuk. Hasonló eset volt a fesztivál kerek évfordulójára életre hívott EFOTT 40, ahol régi nagy zenekarok meghatározó dalait mai fiatal, ám széles körben ismert zenészek vitték színpadra – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az EFOTT 2019-es sajtótájékoztatóján. – A visszajelzések szerint a közönség is kedveli és elismeri, amikor ilyen szintű pörgős settet hozunk létre, vizuállal és effektekkel turbózva.


A crossover műfaj nemzetközi szinten is elismert hazai képviselője, Vasovski Norbert büszkén vált a produkció meghatározó szervezőjévé, és ezzel az EFOTT stábjával együtt a magyar fesztiváléletben egy teljesen innovatív, élő színpadi show-t hívnak életre. Saját dalokkal és feldolgozásokkal egyaránt találkozhatunk majd Velencén, a speciális produkció során. A közreműködők pedig: Kollányi Zsuzsi, Nági, Király Viktor, Szakács Gergő (Follow The Flow) és Szivák Zsolt (Cloud9+), akik szintén megjelentek a fesztivál Hard Rock Café-ban rendezett sajtótájékoztatóján. Míg Kollányi Zsuzsi (Majka oldalán) és a Cloud9+ is többször vett már részt a fesztivál életében (továbbá közös bennük, hogy időnként elhagyják a mikrofonjaikat), a többiek először állnak az EFOTT színpadára.

Ez egy igazi baráti örömzenélés lesz! – jelentette ki Kollányi Zsuzsi.

További ütős színpadi produkciók várhatók az idei zenei programban a világhírű dívától, Rita Orától, a nemrégi befutott, ám akkor hatalmasat robbantott DJ, és nem mellesleg Insta-sztár, Gianluca Vacchi-tól, vagy a nálánál nagyobb múlttal rendelkező Brooklyn Bounce-tól, valamint két nagynevű lemezlovastól, Tujamotól és Borgore-tól. Mellettük egy meghatározó külföldi fellépő zenekarra is lehet még számítani, amelyet ígéret szerint nemsokára bejelentenek a szervezők. A 200 zenei élményadó között természetesen ott lesznek a hazai élvonalbeliek is, mint például a Kowalsky meg a Vega, a Halott Pénz, a Wellhello, Majka, a Tankcsapda, a Punnany Massif vagy a Brains.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
Már neve is van az új Duna-hídnak
A magyarok és szlovákok is támogatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fellendítené a turizmust Veresen Simon Tamás
Látnivaló és lehetőség bőven akad
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--