Öt nap a szeretet jegyében

Győrben az Öt Templom Fesztivál

[szorenyi.p] publikálva: 2011-05-12 14:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Öt nap, öt templom, öt vallás és számtalan program a kultúra ezer szegletéből, egy fesztiválon, ahol nincs sör, nincs virsli, de van hit és rengeteg ismerkedés a másik ember szeretetével.


Templomajtók, parókia udvarok nyílnak és várják - kitartó szeretettel - hatodik éve közös vendégeiket, egy utcában, ahol öt felekezet egy-egy temploma áll. Öt gyülekezet és a fesztivált szervező Karzat Kultúrközpont Alapítvány várja művészettörténeti és helytörténeti előadásokra, konferenciára, zeneiskolai növendékhangversenyekre, bábszínházba, koncertre, kiállításra és színházi premierre az érdeklődőket.

A sort az angyalokról szóló tematikus konferencia nyitja, amin Heidl György eszmetörténész meghívására, neves vallástörténészek, eszmetörténészek adják egymásnak a pódiumot a fesztivál új helyszínén, az Evangélikus Szeretetház dísztermében. Hétvégére várják a szervezők a prágai művészeti akadémia, a DAMU nemzetközi színházi workshopjának diákcsapatát, akik öt országot képviselve alkotnak egy alkalmi társulatot. Előadásuk, csakúgy mint Matija Solce szlovén bábművész egyszemélyes produkciói, a görög katolikus templomba várják a bábjáték híveit.

Tematikus programcsokor emlékezik a zsidó származású színpadi szerzőkről, kabaristákról és dalszerzőkről a zsinagógában, egy kiállítás egy színháztörténeti előadás és egy igazi kuriózumnak számító premier várja a téma után érdeklődőket. Utóbbi Pál Kálmán rendezésében a Budapest Bár és a Karzat Színház közös produkciója, vendégszerepben Sebestyén Bálinttal, a Győri Balett magántáncosával.

A katolikus templom fantasztikus akusztikájú terét péntek estére a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar hangja tölti meg, míg másnap az evangélikus Öregtemplom padjaiba várják a régizene kedvelőit a Custos Viol Consort és a Régizene Együttes közös koncertjére. A hétvége programját vasárnap Ferenczi György és a Rackajam koncertje zárja.

A fesztivál záróprogramjaként hétfőn, a református templomban a Kalákával és Kányádi Sándorral találkozhatnak az énekelt verseket kedvelők.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Márai Emlékpark nyílik

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kukkoljon valami elképesztőt a neten!
Az albatroszok titkos élete
PÉNZTÁRCA
Stop a lakossági hitelek törlesztésére
Kormányfői bejelentés délután
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Luxus és csillogás, a padlótól a mennyezetig
Érdemes rászánni egy fél napot a Párizsi udvarra
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--