Pazar festmények a Várkert Bazárban

Bemutatták a sajtónak a Csók emlékkiállítást

[V.J.] publikálva: 2015-02-13 16:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Születésének 150. évfordulója alkalmából a Várkert Bazár Testőr Palotájában rendezett emlékkiállítás tisztelgés Csók István festői nagysága előtt. Ma a sajtó képviselőinek Gärtner Petra művészettörténész a kiállítás kurátora mutatta be a világszínvonalú tárlatot.

 


A most bemutatott 70 alkotás csupán egy szelete a művész nyolc évtizedes, hatalmas életművének

A válogatás öt nagyobb tematikus egység köré szerveződik, műtermi zsánerekre és azon belül aktokra, népies életképekre és csendéletekre, keleti tárgyakat megjelenítő művekre, az eszményi otthon bemutatására, idillikus tájábrázolásokra: pompás kerteket, valamint a Balatont és az Adriai-tengert megörökítő festményekre.

Kevésbé ismert művészettörténeti adat, hogy Csók István a kor divatjának megfelelően szívesen vette körül magát keleti és néprajzi tárgyakkal. E gyűjteményből oly módon láthatunk kiállítási tárgyakat, hogy a róluk készült festményekkel összehozva egymás mellett láthatjuk őket.

Láthatjuk Csók néhány személyes tárgyát és bútorát, valamint a művész életéből számos archív fotót és dokumentumot is. Olyan alkotások is megtekinthetők a kiállításon, melyek évtizedekig rejtve voltak köz- és magángyűjteményekben, mint példáúl a lányát ábrázoló Züzü a tükör előtt és a II. világháború során eltűnt vázlat a Báthori Erzsébet című festményhez.

A kiállítás címében is utal rá, hogy Csók István a derűs élet festője volt , melyek szinte sugároznak a pompás vásznakról. A pompás tárlat február 14-től látogatható. Egy kötelező program, minden művészetet szerető embernek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bekeményítettek az Everesten
Kevesebb szemetet és holttestet akarnak
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Drónok figyelik a görög strandokat
Védekezve várják a turistákat
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--