Rábólintott a Sinopharmra a WHO

Engedték a veszélyhelyzeti alkalmazást

[Kail] publikálva: 2021-05-07 18:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ez az első kínai, sőt az első nem nyugati fejlesztésű vakcina, amely sürgősségi engedélyt kapott az Egészségügyi Világszervezettől.


Ez azt jelenti, hogy a kínai oltóanyag bevethető a WHO olyan programjaiban, mint a vakcinák igazságos elosztását elősegítő COVAX-kezdeményezés. A lépés kibővíti azoknak a koronavírus elleni vakcináknak a listáját, amelyeket a COVAX megvásárolhat, és növeli a bizalmat ahhoz, hogy az egyes országok is jóváhagyják a kínai oltóanyagot – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A Sinopharm vakcinából már több tízmilliót adtak be a világban, Kínán kívül még 45 országban, jóllehet a bemutatott dokumentációja mindmáig hiányos – emlékeztet a BBC. Az Európai Unióban eddig egyedül Magyarország alkalmazta a kínai vakcinát.

Mostanáig a WHO csak a Pfizer, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson és a Moderna koronavírus elleni vakcináira bólintott rá.

A Sinopharmot az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálni kezdte a héten.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Friss hír a kínai vakcináról

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen még nem volt az Antarktiszon
Több mint 20 fokot mértek
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen különlegesek a Dubai 2020 pavilonjai
Új városnegyed lesz belőlük
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--