Rajtol a Borok Útja Rally

Orosz Barbara sorsolta a rajtszámokat

[V.J.] publikálva: 2011-08-19 12:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén is megrendezik a hagyományos boros autóstúrát. A XVI. Magyar Borok Útja Rally hivatalos háziasszonyának Orosz Barbarát választották a szervezők.


A gellérthegyi Busuló Juhász Étteremben sorsolták ki a flúgosnak mondott futam rajtszámait. Fékevesztett száguldásra persze nem kell számítani a versenyen, de azért így is nagy izgalom kísérte a ceremóniát. A szervező Regőczi Attila és a csinos vörös hajú műsorvezetőnő minden húzását nagy ovációval fogadta a népes mezőny.

A jó hangulat tehát alapfeltétel a magyar borvidékeket népszerűsítő versenyen. Ebben nem is volt hiány, bár a Gellérthegy lejtőin már régóta nem terem szőlő. A neves közéleti szereplőkből álló mezőny idén is a hazai borok és borvidékek népszerűsítéséért ül volán mögé.

A túra augusztus 26-án, pénteken reggel rajtol a Parlament elől, hogy megtegye a közel 720 km-es távot, melyet természetesen izgalmas vetélkedők és játékos feladatok tarkítanak. Mint Regőczi Attila elmondta, idén annyi lesz a változás, hogy első nap Zalakaroson, a Hotel Spa-ban pihen meg a mezőny, második napon pedig új helyszínre, Siófokra érkezik a társaság. Most elsősorban a balatoni borokat szeretnék népszerűsíteni. Külön öröm, hogy a somlói borászok is bemutatkozási lehetőséget kaphatnak. 15 borpincét és – újdonságként –, 2 pálinkafőzdét is meglátogat a népes mezőny. Az egyiket Agárdon, a másikat pedig Szekszárd mellett.

A boros autós túra elengedhetetlen követelménye a KRESZ szabályait betartó biztonságos közlekedés.  Nem maradhat el a hagyományos jótékonysági árverés sem, a borárverés és a tombola bevételével az Afrikai-Magyar Egyesület guineai àrvahàz projektjét támogatja.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fitneszgép, amellyel feltöltheted a mobilodat
Egy kispesti játszótéren állnak sporteszközök
PÉNZTÁRCA
2 milliárdot költhet az AMC
A Magyar Turizmus Zrt. óriástendere itthonra és külföldre
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Vissza a természetbe - a kínai daiok hazája
Zöld-túra Xishuangbanna banán- és teaültetvényei között
RECIKLI
Brutális kutyamészárlás Kanadában
Az olimpián szolgált husky-kat gyilkoltak halomba

Itt jártunk: Bulgária

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

2. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

3. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

4. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

5. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

6. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

7. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

8. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

9. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

10. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

Műsoraink
2019.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I.
2019.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Bulgária II.
2019.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I. ism.
Közösség
Nap lánya

Igazi bombázó Stallone lánya

Szófelhő / Archív
--