Rekordrészvétel a pozsonyi maratonon

Több mint 7 ezer nevezés

[j.protic] publikálva: 2012-03-29 12:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lassan, de biztosan Pozsony is feliratkozik azon városok sorába, melyek évente egyszer nagy városi maratoni futóversennyel vonzzák a látogatókat.


Az április 1-én, vasárnap immár hetedszer sorrakerülő versenyen már röviddel a nevezések lezárása előtt megdőlt az eddigi részvételi rekord.

Jozef Pukalovič versenyigazgató szerint biztosra vehető, hogy a résztvevők száma túllépi a hétezret, ez jóval több mint tavaly volt. A legnagyobb érdeklődés a félmaratoni táv iránt nyilvánul meg , itt több mint 2300-an indulnak. A fő számban, a maratonon 742-en állnak rajthoz.

A négynapos rendezvény kínálatában újdonság a szombati 10 km-es futás, melyet azoknak szántak, akik már jobbak a hobbiversenyzőknél, de még nem vállalkoznak a félmaratonira. Számoltak azzal is, hogy megcsappan a hobbifutás iránti érdeklődés. Nem így történt. Idén is többen jelentkeztek, mint legutóbb.

Összesen 47 ország jelezte részvételét, közölte Marcel Matanin sportigazgató. Az indulók húsz százaléka külföldi, legtöbben a szomszédos Csehországból és Ausztriából jönnek, Magyarországról több mint 200 futó érkezik. Az esélyesek névsorából kiderül, hogy a legfontosabb távokon megdőlhetnek a pályacsúcsok. A maratoni távon rajtol a kenyai Kiplagat, a tavalyi győztes és Magyaroszágon élő etióp Erkolo, s ott lesz a mezőnyben a szlovákiai Magyar Imre, a táv tavalyi szlovák bajnoka is. A legnagyobb esélyesnek a kenyai Richard Chepkwony számít, akinek egyéni csúcsa 2:12:06 óra. A nőknél két kenyai, Koech (2010 és 2011 győztese) és Wambui-Murigi, valamint három magyar, Bátai, Földingné (2009-ben nyert) és Farkas (2008-ban volt első) szólhat bele a dobogós helyezésekbe.

A férfi győztes 2000 euróval lesz gazdagabb, a legjobb női futót 1200 euróval jutalmazzák.

A fő versenyszámok rajtjára vasárnap, április 1-én, 10.00 órakor kerül sor a pozsonyi, Duna-parti Eurovea bevásárlóközpont előtt

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A nyulak felzabálták Ausztráliát
Vagy a nyúl vagy az orchidea!
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nézze meg, milyen szálloda épül Debrecenben!
Látványterveken a Nagyerdő új büszkesége
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--