Robbanássorozat indult be a tűzijáték-gyárban

Legalább ötvenhat sérültet szállítottak kórházba

[Ujvári] publikálva: 2020-07-03 13:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Legalább ötvenhat sérültet szállítottak kórházba pénteken Törökországban azután, hogy egyelőre ismeretlen okból robbanássorozat indult be egy tűzijátékgyárban az északnyugati Sakarya tartományban, Hendek város közelében - jelentette az NTV török hírtelevízió.


A beszámoló szerint először három nagyobb detonáció rázta meg a létesítményt, azóta pedig már számtalan kisebb robbanás követte egymást.

Tűz is kiütött az üzemben. Az oltási munkálatok folyamatban vannak.

Az egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy eddig 64 mentőautót küldtek a helyszínre, de a mentésben részt vesznek a katasztrófavédelem, az országos mentőszolgálat, a tűzoltóság és a csendőrség egységei is, köztük két helikopter.

Hendek polgármestere, Turgut Babaoglu az NTV-nek azt nyilatkozta, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyár nem értékesítette a tűzijátékokat, így a raktárak tele voltak. Babaoglu szerint a meleg időjárás hatására történt az első robbanás.

A létesítménynek hivatalosan 195 dolgozója van.

Főkép: Twitter

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szavazzon, bemutatjuk a jelölteket!
Melyik lesz az év fája?
PÉNZTÁRCA
Amiért Matolcsy György hátradőlhet
Felminősítették Magyarországot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova NE utazz idén nyáron?
Vagy ha mégis, hogyan?
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.02.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Panama
2025.02.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Közép-Amerika
2025.02.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Panama ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--