Román katonai repülő jött a sérültekért
A magyaroszági balesetben 3 román állampolgár halt meg
[szorenyi.p] publikálva: 2013-08-30 17:03:00 | Nyomtatás
Zsiros Lajos dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvosigazgatója - MTI Fotó: Kovács Attila
Leszállt a román légierő gépe péntek délután 4 óra előtt Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt tömegbalesetben hárman meghaltak - mindhárman román állampolgárok -, 31-en megsérültek.
Victor Ponta román miniszterelnök a balesetet követően bejelentette: egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvos csoporttal kora délután Budapestre, hogy segítséget nyújtson a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat.
Hardy Mihály az MTI-nek elmondta: a román légierő egy C27-es Spartan típusú katonai szállítógépe szállt le a Liszt Ferenc-repülőtéren, az 1-es terminál közelében.
Fogadása különleges szervezést igényelt, hiszen ilyen esetben rendőri felvezetést kapnak az utasok, akiknek a biztonságát is garantálni kell, illetve különleges okmányellenőrzést végeznek. Minderre kialakult menetrenddel rendelkeznek és a reptér együttműködik a megvalósításában a hatóságokkal - tette hozzá.
Hardy Mihály közölte: úgy tudja, hogy a tömegbaleset áldozatainak hozzátartozói is érkeztek a géppel.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök