Siker volt a Világkupa-premier

Szántó Dávid büszke lehet a csapatára

[Kail] publikálva: 2018-10-07 19:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Azt kapta a FINA a budapesti világkupa-premiertől, amit a tavalyi vizes világbajnokság után elvárt a házigazdáktól - mondják az illetékesek.


Magasra emelte a mércét a tavalyi budapesti és balatonfüredi FINA világbajnokság az elkövetkezendő magyarországi vizes sportesemények házigazdái előtt. Ennek az elvárásnak kellett megfelelnie a szombaton befejeződött háromnapos Világkupa verseny szervezőinek is, ráadásul egy olyan gyorsan pergő eseményen, amelyhez hasonlót a kifejezetten tapasztalt rendezőnek számító Budapesten eddig még egyszer sem hoztak tető alá.

„A FINA szakmai delegátusai nem arról híresek, hogy a szervezés időszakában folyamatosan a házigazdák vállát veregetik, a küldetésük ugyanis elsősorban abból áll, hogy kiszűrjék a hibákat, adott esetben pedig a feladatok gyorsabb megoldására ösztönözzék a rendezésben résztvevő partnereiket. A dicsérő szavakkal ezúttal is fukaron bántak, egészen az utolsó versenynap legutolsó döntőjéig, amikor már mosolyogni is láttuk őket, és az elismerésük jeléül végre kimondták, hogy „Very good job”, azaz a „Szép munka volt” - nyilatkozta Szántó Dávid, a szervező bizottság elnöke a Duna Aréna Hírlevelének. Úgy gondolja, hogy a nemzetközi szövetség azt kapta a budapesti VK állomástól, amit a tavalyi vizes VB után elvárt a magyar házigazdáktól.

Dávid idén döntött úgy, hogy hivatásos sportszervezőként is kipróbálja magát. Biztatást jelenthetett a számára, hogy tavaly a többszörösen összetett képletű vizes világbajnokságon ő töltötte be a sportigazgatói tisztet, ami azt jelentette, hogy közvetve, de olykor közvetlenül is hat vizes sportág, illetve ágazat versenyeinek a lebonyolításáért volt felelős. A népszerű sportcsatornán Szántó tehát már nem „képernyős”, ám a FINA egyre gyakrabban bízza meg az internetes élő közvetítések kommentátori szerepének betöltésével.

„Büszke vagyok a kis csapatomra, arra az alig több, mint 10 munkatársamra, akik a nyáron a balatonfüredi nyíltvízi Világkupa verseny megszervezésének és lebonyolításának nem könnyű feladatát is jól oldották meg – folytatta a szervező bizottság elnöke, aki elárulta, hogy az elmúlt három hónap szinte kizárólag csak a megfeszített munkáról szólt. – A legapróbb részletekre is kiterjedt a figyelmünk, így a hajrához úgy érkeztünk, hogy már minden olajozottan működött. A Világkupa első napjának vége felé felhívtam a Duna Arénából a feleségemet, és a „tudósításomat” azzal kezdtem, hogy unatkozok, mert „csak” néznem kell a versenyeket. Ezt az érzést és nyugalmat kívánom minden versenyszervezőnek…”

Szántó Dávid valóban maroknyi szervező csapatot vezetett, a VK budapesti „főhadiszállásán” háromszor kevesebben tevékenykedtek, mint Eindhovenben, ahol 32 szakember összefogásával sikerült megfelelni a FINA elvárásainak.

A budapesti VK versenyeken három világcsúcs született – több, mint az eddigi állomásokon -, ráadásképpen egy számban az eddigi legjobb junior teljesítményt is sikerült túlszárnyalni. A magyar színek képviselői közül aranyérem csak Hosszú Katinkának jutott, de csapattársai is kitettek magukért. Külön is említést érdemel, hogy házigazda országként a magyar úszósportot nem csak válogatott versenyzők képviselhették, hanem klubszínekben többtucat tehetséges fiatal is. Akik olyan nagyságok társaságában adhattak számot a tudásukról, mint a svéd, Sarah Sjöström, a kínai Wang, illetve a dél-afrikai Chad le Clos, az ausztrál Mitch Larkin, az orosz Vlagyimir Morozov és mások.„Igyekeztünk a lehető legjobban „eladni” az eseményt. Örülhetünk annak, hogy elfogadta a meghívásunkat Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, és vele együtt a magyar sport kiválóságai is, akik láthatóan nagyon élvezték a szokatlan szerepüket. Egyenlítői Guinea-i sportoló most először versenyzett a Duna Arénában, és ezt azok a honfitársaink sem fogják elfelejteni, akik a közelmúltban tanultak meg úszni, és most egy régi olimpikonnal mérhették össze a tudásukat. Nagy megtiszteltetésnek számított, hogy Eric társaságában a magyar úszósport nagyjai, élükön Wladár Sándor elnök úrral, a Parlamentbe is ellátogathattak, ahol Orbán Viktor miniszterelnök úr fogadta a küldöttséget. Mindannyiunknak úgy tűnt, hogy élvezte a különleges társaság jelenlétét.”

„Budapest, illetve a Magyar Úszó Szövetség megbízatása négy évre szól, így örömmel számolhatok be arról, hogy jövőre és aztán még két évig újabb VK csúcstalálkozók lesznek a Duna Arénában, remélhetően a mostaninál is nagyobb mezőnyökkel, sok-sok világhírnévnek örvendő úszóval” – mondta befejezésül Szántó Dávid, hozzátéve, hogy a Magyar Úszó Szövetség nélkülözhetetlen támogatást kapott a Duna Arénától és a létesítményt üzemeltető Bp2017 Nkft szakembereitől.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Csak azt hiszi, hogy hideg ez a nyár
A szakemberek szerint teljesen átlagos időnk van
PÉNZTÁRCA
Óriás lesz az OTP Bank Szerbiában
Új pénzintézetet vásárolt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--