Siófoki baleset: a miniszter is érintett volt

Vizsgálják

[Kail] publikálva: 2020-08-03 15:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Siófok-Sóstó térségében, ahol hétfő délelőtt baleset miatt teljes útzár, majd sávkorlátozás volt érvényben - írta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter is érintettje volt a balesetnek.


Batta Zsolt Iván, a főkapitányság sajtóreferense korábban az MTI megkeresésére elmondta: egy teher- és egy haszongépjármű, valamint egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a sztráda 98. kilométerénél.

Hozzátette, az eddigi adatok szerint a haszongépjármű sofőrje és utasa sérült meg, az egyik könnyebben, a másik súlyosan, utóbbihoz mentőhelikopter is érkezett.

A HM az MTI-vel hétfő délután azt közölte: a honvédelmi miniszter autója is érintett volt a reggeli órákban az M7-es autópályán, tisztázatlan körülmények között történt balesetnek. A minisztérium autójában utazók - köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter - nem sérültek meg. A miniszter mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek - tették hozzá.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Útzár az M7-esen

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Még a nők is férfi vezetőt akarnak
Hiába hatékonyabbak a nők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--