Sürgős váltás a Lufthansánál, ez nincs többé

Gendersemleges bánásmódot vezettek be

[Kail] publikálva: 2021-07-13 19:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bejelentette a Lufthansa, hogy a megszokott üdvözlési formát megszüntetik a járataikon, és helyette egy általánosabb formát alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy mostantól nem tesznek különbséget férfi és női utasok között, egész egyszerűen úgy üdvözlik a gépen őket, hogy kedves vendégek.


Sőt, a legénység sem használhatja „a hölgyeim és uraim” kifejezést. A légitársaság ezzel gyakorlatilag „gendersemleges” üzemmódra állt át.

A cég szóvivője úgy nyilatkozott, hogy mindenkit figyelembe akarnak venni a megszólításnál. Így a következő megoldásokat eszközölték a járatokon: „A napszaktól függően különböző lehetőségek vannak, például »Kedves Vendégek« vagy »Jó reggelt/napot/estét« vagy »Üdvözöljük itt a fedélzeten«. A kabinfőnök dönt arról, melyik a megfelelő” – fogalmazott a szóvivő.

A repülőkön már a napokban megtörténik a változás, idővel azonban a foglalási rendszert is kibővítik. Lesz egy harmadik kategória is, hogy ne csak nők és férfiak vehessenek jegyet. Minden kiadványt „gendersemlegessé” alakítanak, még a cégen belüli kommunikációban, például a belső e-maileknél is ez lesz az elvárás. Nem a Lufthansa az úttörő ebben, az Air Canada, és a Japan Airlines már korábban megváltoztatták megszólításaikat.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vegyen vodkát Csernobilból!
Tudósok ajánlják
PÉNZTÁRCA
Komoly baj van két napszemüveggel
Az egyik nem szűrte rendesen az UV-sugarakat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Thaiföldi állatkert rendhagyó show-val
Celluxot a krokodil szájára!
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--