Száz túra egyetlen hétvégén

Természetjáró fesztivál a Dunakanyarban

[Kail] publikálva: 2018-08-29 16:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nappal túra - este buli. A szeptember 7 és 9 közötti hétvége a természetről, a zenéről és a közösségépítésről szól majd a verőcei Csattogó-völgyben és környékén. Ahova szó szerint mindenkit várnak.


A Dunakanyar és a Börzsöny adja a nem mindennapi helyszínt. Program programot követ az első természetjáró fesztiválon: vezetett, tematikus vagy éppen egyéni túrák, séták, filmvetítések, kiállítások, motivációs előadások ( az egyiket Szendrő Szabolcs kajakos és hegymászó tartja), játékok, interaktív és szakmai programok, koncertek várnak kicsiket és nagyokat, minden korosztályból. De az igazán zöld szívűeknek lesz plogging is, szemétszedő kocogás.

Be lehet járni a jövő hét végén az egész Dunakanyart, méghozzá nemcsak gyalog. Bakancsról kerékpárra, kerékpárról kenura lehet váltani, a járműveket a helyszínen biztosítják. Más sportlehetőség is lesz bőven: Riegler Szilvia, a rendezvény első számú szervezője példaként az erdei kalandpályát, a jógát, a métát, a teqballt, az akadályfutást említi. A természetismeret is kiemelt helyet kap a három nap programjában: lesznek állatos bemutatók, bekukkanthatunk barlangokba, de még a talajszelvények közé is, hogy megtudjuk, mi van ott. Készülnek sok-sok gyermekprogrammal is.

A fesztivál ötlete még tavaly jött, két dolog is motiválta - meséli Tassy Márk, a  Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója. Egyrészt az, hogy minél többen vegyék birtokba az elmúlt évek természetjáró infrastruktúrafejlesztésének eredményeit, másrészt pedig hogy közösséget építsenek a természetbarátoknak, a túrázóknak. Az idei az első ilyen rendezvény, amit jövőre már egy nemzetközi természetjáró találkozó követ a V4 országok részvételével. Aztán később az ország más területei is helyet adhatnak a kezdeményezésnek. A fesztivál egyébként a koncertek ellenére nem zenei fesztivál - igyekszik eloszlatni az esetleges félreértéseket Tassy Márk. Hangversenyek csak este lesznek, nem tartanak hajnalig, hisz reggelente útra kelnek a résztvevők.  A fellépők között ott van a Mongooz and The Magnet, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Kolompos, a Vegas Showband.

A rendezvényen a szervező és házigazdja Magyar Természetjáró Szövetség mellett megjelenik a Duna-Ipoly Nemzeti Park, az Ipoly Erdő Zrt., valamint a természetjáráshoz, környezet- és természetvédelemhez kötődő egyesületek széles köre. Kiemelt figyelmet kap az Országos Kéktúra és a kéktúrázás népszerűsítése is. Kiemelt támogató az Intersport és a Szerencsejáték Zrt. Az utóbbi marketing és kommunikációs igazgatója, dr. Zsiga Marcell azt mondja: fontosnak tartják a sport, az egészséges életmód népszerűsítését. Elkötelezettek az ilyen értékek támogatása mellett, több mint százmillió forintot költöttek erre az elmúlt években. Szerinte példaértékű a Magyar Természetjáró Szövetség tevékenysége, az országos kék kör újratöltése, az Őszikék hegyisport-fesztivál szervezése.

Ami pedig a mostani nyárzáró, őszindító fesztivált illeti: a programot a www.termeszetjarofesztival.hu oldalon nézhetik meg. Itt regisztrálhatnak az egyes túrákra (már amelyekre még van hely) vagy vehetnek jelképes áron jegyet - egy napra 1.000, a teljes hétvégére 2.000 forintért. A karkötők kedvezményeket is érnek: tulajdonosaikat szombaton ingyen viszi hajóval a MAHART a fesztiválra, Verőce és Zebegény között a vonaton is jegy nélkül utazhatnak, a királyréti kisvasúton pedig kedvezményt kapnak. A Csattogó-völgyben szálláshelyek is vannak - igaz, csak néhány száz főre, és jó részük már el is kelt. Eddig körülbelül ezren jelentkeztek a fesztiválra, a szervezők szerint nagyjából ennek háromszorosát bírja el a rendezvény Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Verőce, Királyrét és Katalinpuszta térségében, szeptember 7. és 9. között.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Adományozz az erdőnek!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bébifóka-szabadító akció
Száz éhező apróság egy eldugott tanyán
PÉNZTÁRCA
Új éra kezdődik a hazai pénzforgalomban
Márciusban rajtol az azonnali átutalás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az év magyar szállodája Pozsonyban
Szívcsakra, panoráma és konyha
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--