Szerveződnek a pozsonyi potyautasok

Tagsági díjból fizetik a büntetéseket

[j.protic] publikálva: 2012-05-19 20:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pozsonyban Tribus néven közel két éve működik a potyautasok csoportosulása. A titkos klub tagjai nem vásárolnak menetjegyet, és bérletet sem váltanak. A pozsonyi közlekedési vállalat nem tud velük mit kezdeni.


A Sme és a Novy Cas napilapok riportjai szerint a Tribus tagjai interneten , egymás között egyeztetik az ellenőrök kilétét és tartózkodási helyét, tagsági díjakból finanszírozzák az esetlegesen lebukók büntetéseit, és még így is megéri nekik.A nem hivatalos érdekvédelmi szervezet fotókból álló adatbázisokkal rendelkezik az ellenőrökről, és a tagok azzal is tisztában vannak, hol fordulnak elő a leggyakrabban. A havi 3 euró Tribus-tagdíjból felhalmozott összeg a szervezet "biztosítási tőkealapjaként" is felfogható. Ebből fedezik a tagok büntetését, ha lecsap rájuk ellenőr. Ennek állítólag kicsi az esélye, mert a Tribus-tagok titokban lefényképezik az ellenőröket, a fotókat pedig felteszik a világhálóra, hadd lássa minden potyautas, hogy ki elől kell elmenekülni. A "tisztességes" utazók még drukkolnak is a Tribus-tagoknak, gyakran maguk is hozzájárulnak az ellenőrök fotóját tartalmazó galéria gyarapításához.

Ha az ellenőrök valamelyik Tribus-tagot nagyritkán mégis lefülelik, bírságát a klub közös kasszájából fizetik ki. A tagdíjat az egyik klubtag gyűjti össze havonta, minden hónapban. A lefülelt tagnak ilyen esetben további 4 hónapra előre be kell fizetnie a tagdíját, ami összesítve 12 euró.

A Sme riportja szerint Svédországban, Lengyelországban és Franciaországban is működnek hasonló csoportosulások. A Tribus egyik tagjának elmondása szerint több mint két éve létezik a csoport, tagjaik száma és kiléte titokban maradt. Az Ivan névre hallgató informátor szerint a belépők nehezményezik, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy akár havi 25 eurót is fizetniük kell a bérletért, és ezért feketén utaznak.

A pozsonyi közlekedési vállalat nem kívánt reagálni az értesülésekre, és a rendőrség sem foglalkozik az esettel, állítják ugyanis, hogy az nem az ő hatáskörükbe tartozik. A Sme felhívta a figyelmet arra, hogy korábban a facebookon is megjelent egy galéria az ellenőrökről, azt akkor személyiségi jogi sérelmek miatt kellett eltávolítani a közösségi portálról, és nem derült ki, ki rakta fel.

A fővárosi menetjegyek legutóbb tavaly nyáron drágultak Pozsonyban. Most a 15 perces jegyért 70, az 1 órásért 90 centet kell fizetni, a havibérlet- az első övezetben 25 (az évi 250) euróba kerül.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hokiőrület Szlovákiában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
PÉNZTÁRCA
Ötezreseket adott az ezresek helyett az ATM
Bankrablás miatt a pénzfelvevőt perbe fogták
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen a világ legmagasabb épülete
Elképesztően népszerű a Burj Khalifa
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Leopárdmintás bikiniben hódít

Szófelhő / Archív
--