Teltházas karácsonyra számítanak Budapesten

A járvány előtti szint fölé ugorhat a vendégéjszakák száma

[Kail] publikálva: 2022-12-14 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén is az egyik legfelkapottabb úti cél lehet európai viszonylatban Budapest karácsonykor, a vendégéjszakák száma pedig meghaladhatja a koronavírus-járvány előtti számokat is. A város karácsonyi vásárai, fürdői, ár-érték aránya és gasztronómiája egyaránt csábító a külföldiek számára. A B&B hotellánc első magyarországi szállodája éppen ezért közel 100 százalékos foglaltságra számít az ünnepkörben, ami köszönhető annak is, hogy áraikat az energiaválság ellenére sem emelték.


A turisztikai ágazat számára a téli időszakban sincs megállás, decemberben pedig ezúttal is turistadömpingre számít a szektor Budapesten. Ez nem is véletlen, hiszen a magyar főváros az elmúlt tíz évben Budapest mint karácsonyi desztináció is felkerült a térképre és a világ minden pontjáról érkeznek ide vendégek adventkor.

Budapest hangulata karácsonykor szinte utánozhatatlan, ebben hatalmas szerepet játszik mások mellett az Advent Bazilika is, amit kétszer is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották egy független utazási portál szavazásán.

Valerio Duchini, a BB HOTELS Olaszország, Szlovénia és Magyarország elnöke és vezérigazgatója arról beszélt, a város vonzereje a sokszínűségében rejlik.

A turisztikai szektor hónapról hónapra jobb számokat produkál, és bőven 90 százalék feletti foglaltságra számítunk karácsonykor és az azt megelőző hetekben. Nemcsak Európából, hanem a kontinensen túlról is szép számmal érkeznek ilyenkor vendégek, akik szeretnék felfedezni ezt a csodákkal teli várost ebben az évnek ezen bámulatos szakaszában – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt inkább a belföldi turizmusra tudtak építeni, de a pandémia visszaszorulásának köszönhetően mindenki szeretné bepótolni az elmaradt karácsonyi utazásokat, ezáltal pedig fellendül a kereslet.

A BB HOTELS számára a kihívások közepette is az a legfontosabb, hogy minden vendég a lehető legjobb minőséget kapja a pénzéért. A BB HOTELS ár-érték arányú termékeikkel válaszol a vásárlók igényeire. Speciális téli ajánlatukban ennek köszönhetően fejenként akár 29 euróért is lehet szobát foglalni egy éjszakára.

A 214 szobás ultramodern szálloda 2021-ben nyitotta meg a kapuit az egykori Angyal Irodaház területén. Ár-érték arányban az egyik legjobb minőséget képviselik az egész városban, ráadásul olyan extra szolgáltatásokat is nyújtanak, mint a panoráma tetőterasz és az ott kialakított bár, ahová előzetes foglalás nélkül is beülhet bárki a hét minden napján.

Elhelyezkedése szintén fontos szempont lehet a vendégek számára, hiszen az épület a város gyorsan fejlődő kulturális és egyetemi negyedében fekszik, sétatávolságra olyan nevezetességektől, mint a Nagy Vásárcsarnok, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Művészetek Palotája, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem valamint a Gellért Gyógyfürdő.

Az 1989-ben alapított BB HOTELS Európa harmadik legnagyobb economy hotellánca, amely több mint 580 szállodát üzemeltet 14 különböző országban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jane Goodall ajánlójával
Könyv a földi élet jövőjéről
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A Rodoszi kolosszus nyomában
Egy mesés görög úti cél
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--