Tudja, miért Kékszalag a neve?

Még négy nap és rajtol a híres balatoni vitorlásverseny!

[Csilla.K.] publikálva: 2023-07-02 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Európa legrégebbi, és leghosszabb tókerülő vitorlásversenye július 6-án, csütörtökön rajtol. Az 55. Kékszalag Nagydíjon várhatóan legalább ötszáz hajós vesz részt, A mezőny rajtja ezúttal is a holdtöltéhez igazodik,hogy minél szelesebb időjárás segítse a vitorlázókat - olvasható a Magyar Vitorlás Szövetség honlapján.

 


A parton többnapos fesztivál kíséri majd a sporteseményt. A Kékszalagon közel harminc hajóosztályban, kategóriában küzdenek majd a versenyzők a dobogós helyezésekért. A pályán jó pár olyan hajó lesz, amelyek közül a szél és taktika függvényében bárki befuthat elsőként.

A Magyar Vitorlás Szövetség szervezte verseny július 6-án, csütörtökön, 9 órakor rajtol el Balatonfüredről, a móló előtti vízfelületről. A limitidő 48 óra, vagyis július 8-án, szombaton reggel 9 óráig kell teljesíteni a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred közötti, légvonalban több mint 150 kilométeres távolságot.

A regatta az idén is többnapos vitorlásünnep lesz, a verseny ideje alatt kiállítással, parti programokkal és óriáskivetítővel várják az érdeklődőket a Tagore sétányon.

A parton számos program várja az érdeklődőket, lesz koncert, színházi előadások és Kékszalag utcabál.

PROGRAM

Egész napos tematikus családi program a GAPA Teraszon és Parkerdőben.

8.00 Kapunyitás és Kékszalag Brunch

10.00-13.00 Fesd meg a Kékszalagod – Élményfestés az Artist for a Day Stúdió művészei irányításával

10.00-13.00 BaranGo – Száka-völgy túra: fókuszban a Bakony-alja élővilága, túravezetés a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai által

10.30-12.00 Ficereg a tölgyes – játékos erdei természetismereti foglalkozás gyerekeknek a Bakonyerdő munkatársainak szervezésében

12.00-15.00 Kékszalag Lunch bográcsból és Foodtruck kínálatból

17.00-18.00 Fújjuk be a célba – Óbudai Danubia Zenekar Fúvós Kvintettjének klasszikus zenét népszerűsítő vidám koncertje.

A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepe, a Magyar Vitorlás Szövetség legnagyobb eseménye. A Kékszalag maga a balatoni vitorlázás. Egyesíti annak legnemesebb hagyományait, és versenylehetőséget nyújt a legmodernebb technológiával felszerelt hajóknak. Résztvevői egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival, két napon át egyszerre teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és az akaraterőt.

Ott lesz a rekordot tartó Fifty-Fifty, Józsa Mártonnal a kormánynál. A teljesen magyar fejlesztésű és építésű hajót Paulovits Dénes álmodta meg. A kéttestű, kétárbocos katamarán példa nélküli megoldás, sőt kezelése is különleges gyakorlatot igényel. 2012-ben került vízre a hajó, tavaly vadonatúj testek készültek hozzá, ettől mintegy 400 kilogrammal könnyebb lett a vitorlás. Józsa Márton még friss győztesként nyilatkozta: lehet faragni a rekordon, ennek érdekében tovább fejlesztik a hajót, új árbocban és új vitorlákban gondolkodnak.

Meglátjuk, hogyan sikerült a hajó fejlesztése, illetve a többi potenciális kihívó, köztük Litkey Farkas, Kaiser Kristóf vagy éppen Király Zsolt a Rafficával, milyen újításokkal jelentkezik. Mindenesetre abban egyetértés van, hogy kedvező széljárásnál a korszerű katamaránokkal akár 5 óra alatt is teljesíthető a táv.

Miért Kék?

Valamikor a tengerek leggyorsabb vitorlása viselhette árbocán a kék szalagot, s ezt a tradíciót később átvették a gőzösök is. A vitorlás sport elterjedésével az európai tavakon is kialakultak azok a versenyek, amelyek győztese árboc­csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. 1934­-ben ezt a szokást ültette át a Balatonra a versenyt először kiíró Hungária Yacht Club, s azóta is a Balatont leggyorsabban körbevitorlázó hajó nyeri el a Kék Szalagot. A verseny neve az idők folyamán fogalommá vált: ma már egy­beírjuk, és Kékszalag néven a Magyar Vitorlás Szövetség évente rendezi meg.

A versenytáv

A Kékszalag versenyének távja légvonalban mintegy 160 kilométer. Persze a vitorlások nem egyenes vonalban teszik meg a távot: úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek. A rajt- és célvonalat a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

A Kékszalag története

A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hun­gária Yacht Club. Elképzelésük lényege az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját bármely vitorlás elnyerhesse, amely a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat.

1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, s a hagyomány 1947-ben éledt újra. A verseny egyre népszerűbb lett, s 1955-ben a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie egy high­tech anyagokból készült katamaránnak! 2001 óta a ver­senyt már évente rendezik meg, s Európa legnagyobb tókerülő versenye lett, amelyen hatszáz vagy több hajó is elindul. A teljes történet.



© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Japán újból üldözi őket
Újraindítják a bálnavadászatot
PÉNZTÁRCA
Jelzáloglevelek 100 milliárdért
Mérföldkő a tőkepiacon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gundel palacsinta a Mekong folyó partján
Budapest Bistro Délkelet-Ázsiában
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--