Valóra válthatja gyerekkori álmát

Cirkusszá válnak a hétvégén az utcák

[Kail] publikálva: 2018-05-09 10:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Sokunk gyermekkori álmait váltja valóra hétvégén a Cirkeuropa fesztivál Újbudán.


A péntektől vasárnapig tartó ingyenes rendezvény az újcirkusz világát mutatja be Újbuda közterein és az Inspirál Cirkuszközpontban, a XI. kerületi Sopron utcában, a modern cirkusz 250. születésnapján. A modern cirkusz azt a felállást jelenti, amikor már nem a kétezer éves régi római értelmezés él tovább, vagyis nem vadállatok küzdenek emberekkel az arénában, hanem zsonglőrök, akrobaták szórakoztatják a nagyérdeműt. Az évfordulóra csodás látványossággal emlékeznek: egy nyolc percig tartó, Duna-parti tűzperformansz keretében 250 lángot mozgatnak majd pénteken este 9-kor, a Szabadság-híd budai hídfőjénél – mondta el Gallyas Veronika, a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke.

De lesznek más köztéri show-k és flashmobok is, nemzetközi kerekasztal-beszélgetések a kortárs cirkuszról, annak társadalmi szerepéről, kísérletezésekről, a digitális eszközök alkalmazásáról a produkciókban. Hab a tortán, hogy május 13-án, vasárnap lehetőség nyílik a cirkuszi eszközök kipróbálására, hiszen sokan vannak, akik mindig erre vágytak.

A szervezők az Inspirál Cirkuszközpont és a Magyar Zsonglőr Egyesület stábja – profi artisták, amatőr cirkuszi gyakorlók és lelkes önkéntesek. Ők voltak egyébként két évtizede az első csapat az utcán: az első olyan csoport, amely nem a hagyományos cirkuszi családokból indult. Új irányt, fiatal erőt jelentenek a cirkusz világában, amatőrök és azokból lett profik egyaránt vannak köztük. Ma már három nagy területen működnek. Ezek egyike az oktatás, azt vallják: bárki tanulhat cirkuszművészetet és ehhez teret, eszközöket is biztosítanak az Inspirál Cirkuszközpontban. A másik a művészeti aspektus, új, más színeket és ízeket hozott be a cirkuszba a csapat. A harmadik terület a szociális cirkusz – hátrányos helyzetű, nem egyszer kallódó gyerekeket mentenek azzal, hogy zsonglőr és artista számokra tanítják és egyben koordinációs mozgásfejlődésükben is segítik őket, például roma gyerekeket a pesterzsébeti pinceklubban.

Szóval május 11-12-13-án a manézsból és a sátrakból kiszökött cirkusz megjelenik Újbuda utcáin és testközelben mutatja meg magát, izgalmas, kézzelfogható élményt kínálva a műfaj rajongóinak és azoknak, akik kisgyerekként megpróbáltak kötélen egyensúlyozni vagy több labdát mozgásban tartani a levegőben. Közülük többen el is jöttek a Cirkeuropa fesztivált beharangozó sajtótájékoztatóra. Móga Piroska és Scherer Péter színészek, Vastag Tamás énekes és Hajdú Balázs stand-up humorista mesélt arról, hogyan és miképp találkozott közelről a cirkusszal és mi nyűgözi le ebben a világban. Ők is ott lesznek a hétvégi kavalkádban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szépségverseny a környezetért
Miss Éden nemzetközi döntő az Akvárium klubban vasárnap
PÉNZTÁRCA
Ez kell ahhoz, hogy zöldíthesse otthonát
Mit kell tudni a Zöld Otthon Program hitelfeltételeiről?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandozás egy volt portugál gyarmaton
Mozambikban járt fotós kollégánk
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--