Véres tragédia az ausztrál strandon

63 éves nőt marcangolt szét 3 méteres cápa

[superadmin] publikálva: 2014-04-03 16:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az áldozat 14 éve rendszeresen úszott egy csoport tagjaként a Sydneytől 420 kilométerre délre fekvő, festői szépségű Tathra falu strandján. Most is éppen egy versenyre készültek, amikor csütörtökön eltávolodott társaitól. Szemtanúk szerint egy cápa támadt rá, és magával rántotta a víz alá mintegy 600 méterre a parttól.


A partszakaszon egyébként minden reggel úsznak emberek, és még soha sem történt cápatámadás. Ausztrália cápáktól hemzsegő vizeiben évente átlagosan 15 cápatámadás történik, eddig évi átlagban egy áldozatot szedve, a halálos kimenetelű találkozások azonban az utóbbi időben sokasodnak. Tavaly novemberben egy héten belül két férfit ölt meg cápa két különböző helyen.

Ausztrália nyugati partjainál a hatóságok szerdán találták meg egy, a hét végén eltűnt 38 éves búvár cápaharapások nyomait viselő holttestét. Egyelőre nem tudni azonban, hogy a férfit halála előtt vagy után harapdálták-e össze a tengeri ragadozók. 1791 óta az ausztrál partoknál mintegy 200 emberéletet követeltek a cápatámadások.

Így lehet védekezni

A Világszám forgatócsoportja a Bondai Beachen járt például egy héttel azután, hogy egy cápa súlyosan megsebesített egy turistát. Az ausztrál partok bizony veszélyesek.A turisták manapság a legkülönbözőbb cápanézegető túrákon vehetnek részt, de nem ilyenkor történik a legtöbb véres eset. A cápák inkább szörfösökre támadnak, mert fókának nézik őket. Védekezni nehéz, pedig sok cápa elleni szert kitaláltak már.

Már a II. világháború idején is ellátták a tengerészeket egy  olyan kapszulával, amely a rothadó cápahús illatát felidéző ammónium acetáttal volt tele. Sajnos azonban kiderült, hogy a cápákat egyáltalán nem zavarta a rothadó cápahús illata. Később feltalálták az elektromos búvárruhát. Az új cápariasztó azonban szintén csődöt mondott, mert a ruha több búvárt sokkolt, mint cápát. Kitalálták a cápahálót. Ez azonban nagyon költséges mulatság, ráadásul hamar elszakad. Szintén probléma, hogy gyakran gabalyodnak bele delfinek vagy más tengeri élőlények.

A kutatók próbálkoztak azzal is, hogy a búvároknak fekete-fehér ruhát terveztek. Úgy gondolták ugyanis, hogy a cápák majd összekeverik a vízben lubickolókat a mérgező tengeri kígyókkal, hisz azoknak is hasonló a színük. A cápák azonban nem keverték össze a búvárokat a tengeri kígyókkal. Ezután feltalálták a buborékfüggönyt, mert úgy vélték, hogy a sűrű buborék megzavarja a cápákat. A ragadozók azonban nem sokat törődtek a buborékokkal. A leghatásosabb fegyvernek még a cápabunkó bizonyult. Ez voltaképpen egy fadarab, a végén szögekkel. Ha a cápát a derék turista ilyennel orrba vágja, a ragadozó általában meghátrál. A problémát az okozza, hogy később általában visszatér.

Komoly eredményeket vártak a feltalálók a robbanófejes fegyvertől. Ez azonban egyrészt brutális eszköz, és nem várható el a hétköznapi turistától, könnyűbúvártól, hogy ilyet kezeljen, másrészt pedig egy fegyverrel csak egy cápával lehetett végezni, és általában több a cápa, mint a golyó.

A tengeri élőlények közül a Mózes nyelvhal nagyszerűen tud védekezni a cápák ellen. Amikor a ragadozó bekapja, a nyelvhal tejszerű, a cápák által utált anyagot bocsát ki, így a ragadozó kiköpi a halacskát. Itt azonban az a probléma, hogy ez a tejszerű anyag a vízben hamar szétoszlik, így a könnyűbúvárok esetében csak akkor jó a hatásfok, ha az embert a cápa már bekapta.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Rossz üzlet fociklubba fektetni
Hatalmas bukás lehet egy profi egyesület
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Úgy láthatja New Yorkot, mint még soha
Kilátóterasz épül Manhattan fölött
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Mexico!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

2. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

3. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

4. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

5. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

6. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

7. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

8. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

9. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

10. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

Műsoraink
2021.01.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Mexico
2021.01.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Zanzibár
2021.01.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexico ism.
Közösség
Nap lánya

Penny továbblépett

Szófelhő / Archív
--