Vért vesznek a hajóval utazóktól
Szigorú szabályok közt a Dunán
[Kail] publikálva: 2020-07-21 07:49:00 | Nyomtatás
Újraindulnak a nagy hajók a Dunán, Budapesten már korántsem olyan kihalt a folyó, mint tavasszal volt. A fedélzeten azonban egy ideig még más lesz az élet, mint a világjárvány előtt volt.
Így például naponta mérik az utasok testhőmérsékletét. Már azokét, akik sikeresen vették az első akadályt, és - szűrésként - átestek a kötelező vérvételen a többnapos utak előtt.
A fedélzeten végig kötelező a maszk, ha az utasok nincsenek éppen a kabinjaikban, vagy nem reggeliznek-ebédelnek-vacsoráznak. Az étkezésekhez az asztalokat jókora távolságban helyezik el egymástól és mobilfallal is elkülönítik őket. A pincérek kesztyűt és maszkot viselnek, miközben kiszolgálják a hajólakókat. A svédasztalos reggeliket törölték - az utasok közül ezt fájlalják a legtöbben.
A Reuters a Nicko Crusies előírásai alapján számol be minderről. A német cég egy hónapja elsőként indította újra három hajóját a Dunán, Passau és Budapest között, 6, illetve 8 napos utakra. Az útvonal festői hegyek és régi kastélyok közt visz, az érdeklődés azonban meglehetősen megcsappant a koronavírus miatt: eddig 90 százalékig voltak tele a hajók, most ez a mutató a 70 százalékot sem éri el.
Az utasok zömében németek, svájciak és osztrákok.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás