Vigyázzon, mit beszél a lisszaboni villamoson

Új útikönyv a portugál fővárosról és környékéről

[Kail] publikálva: 2018-09-13 08:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Miközben az ezredfordulón az ismeretlentől tartva még kicsit félve vágtak neki honfitársaink Portugáliának, mára már ez lett az egyik divatos úti cél. Napi két repülőjárattal és mostantól egy új útikönyvvel.


Ma már annyira népszerű ez a desztináció, hogy jól gondolják meg, mit beszélnek a 28-as villamoson - Lisszabonban. Mert a portugál főváros szinte összes nevezetességét érintő járat bármelyik ülésén helyet foglalhat valamelyik honfitársuk, annyi magyar utazik mostanában arra - figyelmeztetett a Hibernia kiadó Lisszabon és környéke című kötetének bemutatóján Joaquim Pimpao kereskedelmi tanácsos. Aki szerint jó, hogy egyre olcsóbban és így egyre többen utazunk, mert a turizmus a béke ipara. Mint mondta, ha ismerjük egymást, akkor nem akarjuk lebombázni egymást.

Portugália budapesti nagykövete, Maria José Morais Pires a két nép közötti kapcsolatokról beszélt. Azt mondta, kevés magyar tudja, hogy Lisszabon újjáépítésében az 1755-ös pusztító földrengés után kulcsszerepet játszott Mardel Károly pozsonyi építész-hadmérnök, aki Pombal márki akkori miniszterelnök megbízásából sok épületét tervezte a megújuló portugál fővárosnak. Arrafelé újításnak számított, hogy a tetőtereket ablakokkal látta el, az ilyen manzárdos megoldást mindmáig magyar stílusnak hívják a portugál építészek.

De más magyar vonatkozásai is vannak Lisszabonnak és Portugáliának, ezeket az új útikönyv szépen sorra veszi. Akárcsak a lisszaboni látnivalókat, a gasztronómiát és a sportot. A magyar nyelvű útikönyvek közül pedig hiánypótló módon több fejezetet is szentel a főváros környékének, a világörökségi helyszíneknek. Hiszen bűn volna például a gyönyörűséges Sintra rengeteg csodájáról csupán nyúlfarknyi terjedelemben szót ejteni - mondja a kötet szerkesztője, Portugália régi ismerője és tudója, Lantos Vera.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
Miért (nem) váltanak bankot a magyarok?
Ragaszkodunk a megszokott pénzintézetünkhöz
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ingyenes játékokkal szerez híveket Szolnok
Töltse le és szeresse meg a várost!
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1.
2025.08.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország 2.
2025.08.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--
Töltöm...