18 autóm volt az NDK menekültek miatt

Emlékezzünk a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára

[Kiss Róbert Richard] publikálva: 2019-08-18 19:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Na jó, igazából egyik sem volt teljesen az enyém. De amikor jöttek a keletnémetek, letették a kertünk melletti füves pusztán az autót, volt olyan, aki a kulcsot is ideadta, más csak benne hagyta a Trabantban vagy a Wartburgban, aztán usgyi, mentek neki az erdőnek.


Soprontól öt kilométerre volt a telkünk, apám pincét, arra csinos víkendházat is épített, ennek csinosítgatásán dolgoztunk minden nyáron. Papíron gyümölcstároló volt, ami szintén igaz lett, mert mindig a kis konyhában tároltuk a mézédes sárgabarackot (nem olyan gumiízűt, mint amit mostanában árulnak a multik), a cseresznyét, epret, málnát.

Minden hétvégén kimentünk a Zsigulival, később Trabant kombival. Így tettünk augusztus végén is, ott hallottuk, hogy nem messze, a páneurópai pikniken kiengedték a keletnémeteket.

Mikor ennek híre ment, egy ideig nem volt megállás. Naponta NDK “turisták” sokasága érkezett, hogy megpróbáljon átszökni. Nem tudom, milyen térképük lehetett, de valamiért rengetegen a kertünk aljában tették le a kocsit. Hát tudtam volna mutatni nekik sokkal jobb utat.

Ők azonban nem kérdeztek semmit, mentek az erdőnek. Szeptembertől pedig annyian jöttek, hogy öröm volt nézni a réten sorakozó autókat. Amiatt erősödött a roham, mert Magyarország 11-én egyoldalúan felfüggesztette az NDK-val korábban kötött, a keletnémetek kiengedését megakadályozó szerződést, és szabadon átmehettek (előtte hivatalosan nem, gyakorlatilag a nővérem akkori barátja határőr volt, s szinte soha nem akart elkapni senkit). Azért többen ekkor is inkább a kerülőutakat választották, biztos, ami biztos.

A kocsik mindenesetre ott maradtak a kertünk végében. Annyit életemben nem rodeóztunk, mint akkor a haverokkal. Volt, amelyiket tengelyig süllyesztettünk az ingoványos talajba. De nem vittünk el belőlük semmit, még a kazettát sem az egyik jól felszerelt Trabantból.

Aztán egyik napról a másikra eltűntek az autók, állítólag begyűjtötték a hivatalos szervek. A mai napig nem tudom, mi lett a sorsuk. De utána már nem is érdekelt senkit, hisz eljött a szabadság, s a Volvo lett az álmok tárgya, mint tudjuk a KFT-től.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Újranősült Gio, a tigris
Ő az egyetlen hím példány hazánkban
PÉNZTÁRCA
Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük
Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eszkimószex
Szex kölcsönbe
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.02.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Panama
2025.02.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Közép-Amerika
2025.02.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Panama ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--