30 ezer kilométernyi szemét

A Föld Napján ismét szemetet szednek az utak mentén

[szorenyi.p] publikálva: 2011-04-05 15:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Gyulai Hírlap felvétele a tavalyi akcióról

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2011. április 21-én, a Föld Napján ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság.A cég munaktársai, az önkéntesekkel együtt szemetet szednek majd. 30 ezer kilométeres közúthálózat és környezetét tisztítják majd meg.


A Közút egész évben végzett út menti szemétszállítási munkáját az utóbbi időben sajnos szélmalomharc jellemzi, az illegális szemétlerakók nap mint nap szaporodnak. A társaság évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az általa üzemeltetett utak mellől. Ebben a küzdelemben szeretne a cég szemléletváltozást elérni. Az akciók sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt hat alkalommal összesen 225 ezer önkéntes csaknem 36 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte.

A szemétgyűjtési akcióink célja, hogy a fiatalabb generációnak is természetessé váljon a környezet megóvása - mondta Kovács Ákos, a társaság vezérigazgatója. A vezérigazgató szerint a társaság szemétszedési akciója az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi eseményévé nőtte ki magát. Ez reményt ad arra, hogy a következő generációk a mainál jobban megbecsüljék az utak környezetének állapotát, reményeink szerint, aki egyszer aktívan részt vesz a szeméthegyek felszámolásában, az biztosan nem válik notórius szemetelővé - tette hozzá a vezérigazgató.

A közútkezelő főszervezőként, az esemény gazdájaként minden csatlakozó számára térítés nélkül biztosít kesztyűt és láthatósági mellényt, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Az utak menti szemétszedéshez a cég szakmai felügyeletet biztosít, szükség esetén ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Továbbra is bóvlinak nézik Magyarországot
Elmaradt a remélt felminősítés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyere Marrákesbe!
Egy másik világ néhány ezer forintért
RECIKLI
Pestlőrincre gurult a Juventus kamion
Hódítottak a hulladékruhák a Zila kávéháznál.

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--