A legszebbnek lenni egy milliárdos országban

Katrina Kaif dobogtatja meg a rajongók szívét

[superadmin] publikálva: 2018-01-02 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

India a Föld második legnépesebb országa, a világon minden hatodik ember indiai. Ha azt vesszük, hogy több mint 1,3 milliárd lakója van ennek a hatalmas birodalomnak, akkor azt is kimondhatjuk, hogy talán nagyobb az esély megnyerni a lottó ötöst, mint ennyi női vetélytárs között az első helyen végezni.


Szerencsére a káprázatosan szép Katrina Kaif nem a kishitűségéről híres, sőt, bátran áll bármilyen megmérettetés elé. Nincs is ezen semmi csodálni való, ha számba vesszük remek adottságait. Ezek a szemek, ez a haj, ez a karcsú, törékeny, kislányos, de mégis hihetetlenül szexi testalkat... A most 33 éves indiai szépség tizennégy éves korában igen érett volt, és biztosan tudta, hogy modell lesz belőle – már abban az esztendőben. Még húsz sem volt, amikor beszippantotta Bollywood, vagyis az indiai filmipar, és hamarosan hazája egyik legnépszerűbb színművésze lett. Aki teheti, keressen rá a vele készült alkotásokra, amelyeket a hölgy bájai miatt akkor is érdemes megnézni, ha az ember egy árva szót sem ért a párbeszédekből.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A Rodoszi kolosszus nyomában
Egy mesés görög úti cél
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--