Ahol természetes a nők házassága Afrikában
Az észszerűség mindent visz Tanzániában
[Kail] publikálva: 2019-02-12 14:06:00 | Nyomtatás
Csak férfinak lehet földtulajdona Tanzániában, ahol a lakosság több mint hetven százaléka még mindig a földművelésből él. Ez a rendszer maximálisan kiszolgáltatja a nőket a férfiak uralmának. Tanzániában a nők több mint a háromnegyede arról panaszkodik, hogy már zaklatták szexuálisan.
A kuria törzs sajátos védelmi rendszert alakított ki a férfiuralommal szemben. Létrehozták a nők házát /nyumba ntobu/. Itt olyan nők élnek, akik a saját nemükkel házasodnak. Ily módon a megszerzett földet nők is örökölhetik. Mindez nem zárja ki azt, hogy a házasságban élő nők gyereket vállaljanak. A "félrelépést" egyáltalán nem ítélik el a nők házában. A két asszony neveli fel a gyereket vagy gyerekeket.
Mindez persze nem változtat azon, hogy Tanzániában a nők továbbra is nagymértékben kiszolgáltatottak a férfiuralomnak. A kuria törzs kísérlete mindenesetre azt mutatja, hogy ebben a helyzetben is van lehetőség a körülmények megjavítására. Így van ez akkor is, ha sem a keresztény egyház, sem pedig az iszlám nem szentesíti a nők házasságát, ami megteremti legalább az egyenjogúság látszatát a kuria törzsben, Tanzániában.
Fotó: youtube
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás