Már halottja is van a németországi viharnak

Mortimer 143 kilométert is ment óránként

[Kail] publikálva: 2019-09-30 16:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Közlekedési fennakadásokat és halálos áldozattal is járó baleseteket okozott hétfőn Németországban a Mortimer nevű viharfront, amely heves széllel és esővel érkezett meg.


A helyenként orkánerejű, az óránkénti 110 kilométert is meghaladó sebességgel lecsapó vihar a reggeli csúcsforgalomban érte el tetőpontját Németország északi részén, súlyos közlekedési fennakadásokat okozva.

A Deutsche Bahn vasúttársaság több órára leállította a távolsági járatokat. Egy InterCity Express (ICE) szerelvény Wolfsburg térségében nekiütközött egy kidőlt fának, a vonat vezetője megsérült. Wittenbergnél egy kicsavarodott fa egy autóra zuhant, amelynek vezetője a roncsokba szorult. A 41 éves férfi a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.

Több településen utcákat, pincéket öntött el a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék. Dortmundnál egy legelőt is elöntött el a víz, a mélyen fekvő mezőre másfél méternél is magasabb vízoszlop nehezedett, veszélybe sodorva 350 juhot. Az állatokat 120 tűzoltó mozgósításával mentették meg, a munkát megnehezítette, hogy a juhok gyapja magába szívta a vizet, jelentősen növelve súlyukat.

A Mortimer az első nagy őszi vihar Németországban. Különösen veszélyes, mert a fák még nem hullatták le lombjukat, ezért a szél a levelek révén nagy felületbe tud belekapaszkodni. A hatóságok fokozott óvatosságra intenek. Berlinben mindkét állatkertet bezárták a látogatók előtt fakidőlés és ágszakadás veszélye miatt. A Harz-hegység nemzeti parkjának vezetősége azt kéri, hogy senki ne lépjen be az erdőbe, mert a heves széllökések bármikor kitéphetnek fákat.

A szövetségi meteorológiai intézet (DWD) adatai szerint a hegység legmagasabb pontján, az 1141 méteres Brocken-csúcson óránkénti 143 kilométeres sebességű széllökéseket mértek.

A DWD előrejelzése szerint a viharfront hétfő estére kelet felé elvonul Németország felől, de a nyomában halad a Nils nevű front, amely szintén erős széllel és esővel érkezik, kedden a reggeli órákban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Durvul a helyzet Floridában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
Tömeges ételmérgezés Nagykőrösön
Hatszáz diák lett rosszul, öten kórházban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lezárják Izrael legpatinásabb szállodáját
Az amerikai elnöki vizit idejére
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.07.04. 18:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I.
2025.07.05. 10:05 Világszám - Inforádió
Tuvalu II.
2025.07.06. 10:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--