Aki titokban lett az egyik legjobb

Szőcs Emőke sífutó mindig a maximumot hozza ki magából

[superadmin] publikálva: 2018-02-27 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A bájos Szőcs Emőke harminchárom évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Csíkszeredán, és a mai napig Csíkbánfalván él, mégis – vagy éppen ezért – úgy döntött, hogy a magyar csapattal nevez a dél-koreai téli olimpiára. A tehetséges sífutó eddigi legjobb eredménye a junior világbajnokságon elért harmadik helyezés.


Emőke életrajzából egyebek mellett kiderül, hogy nehéz körülmények között nőtt fel, egy nővére van, és édesanyjuk egyedül nevelte őket. Eleinte titokban járt edzésre, mert az anyukája nem akarta, hogy a sport a tanulás rovására menjen. Olykor az is előfordult, hogy nem mehetett el egy edzőtáborba vagy egy versenyre, mert nem volt rá pénzük. Ahelyett, hogy ez a szomorú körülmény elvette volna a kedvét, inkább erőt adott, és Emőke egy ilyen alkalommal elhatározta, mindig keményen fog dolgozni, hogy elérje a célját, vagyis azt, hogy ő legyen a legjobb. A szépséges sífutó a sporton túl szeret még motorozni, olvasni, túrázni, és – nem fogják elhinni – szaxofonozni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen még nem volt az Antarktiszon
Több mint 20 fokot mértek
PÉNZTÁRCA
Fizetni kell a német sztrádákért is
Várhatóan 2016-tól matricás rendszert vezetnek be
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--