Állatorvos akart lenni a gyönyörű színésznő

Imogen Poots szerencsére elájult az első műtét alkalmával

[superadmin] publikálva: 2018-01-07 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az idén huszonnyolc éves angol színésznő karrierje furcsán indult. A középiskolában még csak játszadozott azzal a gondolattal, hogy valaha fellép a világot jelentő deszkákra, és tökéletesen elég volt a számára az a néhány workshop, amihez egy londoni improvizációs színházban csatlakozott szombati esténként. Igazából állatorvos akart lenni, de miután az egyik gyakorlaton elájult, belátta, hogy ezt így nehéz lenne megugrani.


Egyébként nem is nagyon érti az ember, hogy a szépséges Imogen mi a csudát keresett az állatorvosin, amikor mindkét szülője a médiában dolgozott és ért el sikereket. Ő maga pedig született tehetség, hiszen – bármilyen hihetetlen is - sosem járt igazi színiiskolába. Azt mondják róla a pályatársai, hogy irigylésre méltó az a természetesség, ahogy a kamera előtt mozog. Nem csoda hát a rengeteg felkérés: 2004-ben kezdődött a Baleseti sebészet című drámasorozattal, majd jöttek a nagyobb ismertséget hozó filmek, a V mint Vérbosszú, a 28 héttel később, a Mocsok, és a Need for Speed. Főszerepet először 2016-ban, a Roadies című sorozatban kapott. És a sort van, illetve lesz mivel folytatni: idén öt filmjét mutatták be, és már most biztos, hogy jövőre legalább négy különböző alkotásban láthatjuk majd a szépséges és tehetséges Imogen Poots-ot.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Kína bevonult Tadzsikisztánba
Adósság fejében adtak át ideiglenesen területeket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Cseresznyevirágzás Japánban - videó
Ezeréves hagyomány és országos hír
RECIKLI
7 milliárd ember a Földön
Európa létszáma fokozatosan csökkenni fog

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2019.09.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2019.09.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2019.09.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

Doktor lesz a modell lányból

Szófelhő / Archív
--