Az álmok nyelve és a sajtó bűnei

Így táboroznak a nyelvészek

[Kail] publikálva: 2018-06-22 10:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nyelvészek agya úgy működik, mint a nyomozóké: itt is ki kell deríteni, hogy mi miért van, utánajárni, felfedezni, bele nem nyugodni – mondják a hozzáértők. Kutatásokat végeznek, szótárakat állítanak össze, rendet raknak a nyelvi zűrzavarban, tanítanak, könyveket írnak a nyelvészek. Nyaranta pedig összegyűlnek, hogy táborban beszéljék meg mindezt.


Az idén is izgalmas nyelvi kéréseket boncolgató előadókat hívott meg vasárnapig a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumba és a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumába Balázs Géza, a nyelvésztábor alapítója és szervezője. A Manyszi, azaz a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda sorrendben már ötödik táborában szó esik az örökzöld nyelvészeti kérdésekről épp úgy, mint az újabb kutatásokról.

Míg tavaly a jogi nyelv sajátosságai alkották a program gerincét, az idén távolabb tekintenek az előadók – térben is, időben is. Balázs Géza például anyanyelvünk magyarsága mellett India – háromszáz év egyben címmel is tartott vetített képes előadást, Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró utazásokról, nyelvekről, élményekről mesélt, például egy olyan kaukázusi népcsoportról, a kinaligokról, akiknek a nyelvét senki, de senki nem érti – önmagukon és a kutatókon kívül. De akadnak történelmi témák is és szó esik a többi között új mondatelemzési modellről, a számítógép és az emberi nyelv viszonyáról vagy éppen a sajtóban elkövetett leggyakoribb nyelvi vétségekről – írja a FrissMédia..

Ezúttal is számos könyvet mutat be a társaság, Balázs Géza: Az álmok nyelve, A fenntartható anyanyelv, Halmai Tamás: Alfonz, a barátom. Korrektorglosszák, Grammatika és oktatás; Wacha Imre: Kvaterkázás című kötetét, valamint A Magyar Nyelvtudományi Társaság történetét, Aporné Kincses Kovács Évától. A múzeumok éjszakáján a most 10 éves és tavaly ”Az év múzeuma” címmel kitüntetett sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban kihirdetik az év szavait is. A programban vannak koncertek és kiállítások, az utóbbiak közül szombaton nyílik a Népi gyermekmondókáink világa – Karácsony Fanni és Pomozi Péter interaktív tárlata.

Részt vesznek sárospataki művelődési sétán is, avatott vezetővel kirándulnak a feltárás alatt lévő sátoraljaújhelyi várhoz és egy borászattal is megismerkednek – hisz mégis csak táborról van szó – a nyelvészek. Akiknek tudományága azért rendkívül izgalmas, mert a nyelv folyton változik, megújul, átvételekkel gazdagodik, formát bont – így soha nem válik kimeríthetővé, végképp megismertté.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ilyen ma a sajtó nyelve

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Már Romániában is oktat az OTP Bank
Pénzügyi ismeretek 1200 négyzetméteren
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ingyenes játékokkal szerez híveket Szolnok
Töltse le és szeresse meg a várost!
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.04.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc I.
2025.04.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Svájc II.
2024.04.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--