Az egyik legtöbbet kutatott magyar népcsoport

A legkeserűbb sorsú bukovinai székelyek

[Ujvári] publikálva: 2019-11-23 20:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A bukovinai székelyek az egyik legtöbbet kutatott magyar népcsoport - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a bukovinai székelyek 75 évvel ezelőtti végleges hazatérésére emlékező szombati budapesti gálaesten.


Potápi Árpád János köszöntőjében rámutatott: jól ismerjük a bukovinai székelyek néphagyományait, tájszólásukat, népmese- és népdalkincsüket, táncaikat, mondáikat, hiedelemvilágukat, családfájukat, sőt a nagyobb családok DNS-térképét is.

A hagyományok őrzésében kiemelkedő jelentősége van a harminc éve létrejött, 45 tagkörrel működő Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének, ami erőt és összefogást is jelent a bukovinai székelyeknek - hangsúlyozta.

"Bár a 20. század a magyarok számára vesztes évszázad volt, de nekünk, mai magyaroknak, minden lehetőségünk adott, és meg kell tennünk mindent, hogy a 21. század egy nyertes évszázad legyen" - fogalmazott Potápi Árpád János.

Emlékeztetett: 1941-ben született döntés a népcsoport visszatelepítéséről Magyarországra, a Bácskába, a Bajmok-Szabadka vonaltól Újvidékig. Ám a visszatérő szerbek és a szövetséges szovjetek elől a népcsoportnak 1944-ben ismét menekülni kellett, ezután szóródtak szét a Dunántúlon, majd 1945-ben indult meg végleges letelepítésük Bonyhád központtal Tolna és Baranya megyében.

A gálán Kóka Rozália énekes-mesemondó Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, a rendezvény fővédnöke leveléből idézett, aki a legkeserűbb sorsú magyar népcsoportnak nevezte a bukovinai székelyeket, akik gazdag, sajátos népművészeti és népköltészeti értékekkel színesítették a magyar kultúrát.

Sebő Ferenc népzenekutató egy hanglemezt mutatott be. Az 1983-as, 1984-es felvételek akkoriban a bukovinai székely kultúra "utolsó leheletének" tűntek, ám örömmel tapasztalta, hogy a fiatalok tovább viszik a hagyományokat, "a bukovinaiak nem hagyják magukat" - fogalmazott.

Szombaton egész nap Bukovinai napot tartottak Budapesten, a Hagyományok Házában. Délelőtt bukovinai népmesék, népdalok és játékok álltak a középpontban, délután könyvvásárt, könyvbemutatót tartottak és fotókiállítás nyílt a bukovinai székelyekről. Este bukovinai székely fonó és táncház zárja a programokat.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Legyen előnyös a 21. század

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Repceolajjal Bresztből Grenoble-ba
Csak biodízel hajtja az Flixbus új járatait
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nincs korona, kard van
Így zajlik a japán császár koronázási szertartása
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--