Az infláció felett kaszáltak a magyar hotelek

Azért még mindig csak a 2007-2008-es szinten vannak

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-22 07:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Növekedett a szállodák szobaárbevétele Magyarországon az év első öt hónapjában a múlt évihez képest, de még így is csupán a 2007-2008. évi szinten van a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének számításai szerint.


A turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság felmérése szerint az első 5 hónapban 8,3 százalékkal magasabb bevételt értek a magyarországi szállodák a tavalyinál. Budapesten még jobb a helyzet, itt 10 százalék felett van a növekedés.



Revpar-mutató: az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel.



A Balatonon az idén január-májusban a szállodák összes bruttó szobaárbevétele 5,1 milliárd forintot tett ki, a múlt évinél 8,9 százalékkal magasabb volt, de 1,3 százalékkal elmarad a 2008. évi 5,2 milliárd forinttól.

A MSZÉSZ kimutatása szerint a hazai vendégek mintegy 14 milliárd forintot fordítottak szállásdíjra az év első öt hónapjában, ebből 2,4 milliárd forintot egyenlítettek ki üdülési csekkel és SZÉP-kártyával.

A szövetség tájékoztatása szerint a beutazás szempontjából meghatározó tíz legnagyobb piac mindegyikénél - Ausztriát és Nagy-Britanniát leszámítva - nőtt a szállodai vendégéjszakák száma január-májusban, közülük kétszámjegyű volt az orosz, az olasz, a román, a spanyol és a cseh vendégéjszakák számának emelkedése.

Az STR riportban szereplő 31 város között Budapest szállodái szobafoglaltságban a 27., nettó átlag szobaárban és nettó revpar-ban egyaránt a 29. helyen végeztek 2012 január-május hónapokban. Májusban a budapesti szállodák a vizsgált 31 város között szobafoglaltságban a 21., míg nettó átlag szobaárban és nettó revpar-ban egyaránt a 29. helyen végeztek.

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Anglia virágba borul
A hétvégén mindenki ültetni fog
PÉNZTÁRCA
Magyar járat is kimarad
Sztrájkolnak az Easyjetnél
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A biztonság az egyik vonzerő
De sok más oka is van a budapesti sikernek
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2019.09.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2019.09.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2019.09.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

Jessie visszatér

Szófelhő / Archív
--