Nem érdemes kihagyni az apró betűs részt

További kihívások várnak a Green-csoport károsultjaira

[Cs Károly] publikálva: 2017-07-11 16:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

forrás: MTI

A Green Holidays honlapján közölte, hogy képtelen folytatni utazásszervezői tevékenységét. A csőd több száz ember nyaralását tette tönkre. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének illetékesei együtt éreznek a károsultakkal, és segíteni próbálnak nekik. Kérdés, hogy elég lesz-e a fél milliárdos kártérítés.


A fokozott terrorveszély miatt egyre kevesebben akartak Törökországba utazni az utóbbi években. Ebben a helyzetben a Green Holidays esete csak a ráadás volt.

A most csődbe ment cég elődjét, a Green Travelt 2016 novemberében törölte a nyilvántartásából a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, és megtiltotta, hogy utazásszervezőként tevékenykedjen. A Green Holidays szinte ugyanolyan, szokatlanul olcsó utakkal rukkolt elő, mint a Green Travel.  Az ajánlatokat  jogellenesen szétbontott csomagokban hirdették meg, ami azt jelentette, hogy más szerződések vonatkoztak az út különböző részeire.

Számos más magyar cég keres jogi kiskaput, és megpróbálja eltitkolni, hogy a csőd szélén áll. Ilyen körülmények között fokozottan érvényes az, hogy alaposan el kell olvasni a szerződést, még az apró betűs részt is.

A Green Holidays azt javasolja a honlapján, hogy a károsultak forduljanak inkább az Uniqua Biztosítóhoz, mert a cég az anyagi gondjai miatt nem tudja folytatni az utazásszervezői tevékenységét, és képtelen teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit. Leszögezték azt is, hogy a kialakult problémáért leginkább a török partner, az Akdem Turizm a felelős. 

Sok meghökkentő esetet lehetett hallani a pórul járt utasoktól. Volt, akit kitettek, mert nem tudott fizetni, a később érkezőkért pedig nem ment senki a repülőtérre - írja az Index. Többen a konzulátus munkájával is elégedetlenek voltak, maximum az árból tudtak kicsit lefaragni, a kint rekedt utasok, tehát jócskán többet költöttek a vártnál, de legalább maradhattak.

Az Uniqua Biztosító 500 millió forintig teljesíti fizetési kötelezettségét, azt azonban még nem tudni, hogy hány hoppon maradt utas van.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének sajtótájékoztatóján hangsúlyozták, hogy elhatárolódnak minden, a jogszabályok kijátszására irányuló tevékenységtől, és mélyen együtt éreznek a károsultakkal. Azt is elmondták, hogy tudomásuk szerint már mindenki hazatért, aki akart.

A szövetség felhívta az utazásközvetítők figyelmét a túl olcsó utak értékesítésének kockázatára, továbbá üzent az utasoknak is: mindenkinek meg kell győződnie arról, hogy ki az utazás tényleges szervezője, így elkerülhetővé válik, hogy olyan szerződést írjanak alá, ami kiszolgáltatottá teszi őket.

Az utazási irodák szövetsége szerint a törvények nem adnak megfelelő jogosítványokat az ellenőrzést végző hatóságok számára, az utazásszervezésre vonatkozó szabályok további szigorítása azonban veszélyes lenne, mert azok már amúgy is elég kemények. Ebben a mostani esetben a kormányhivatal a jogellenes csomagok miatt nem tudott közbelépni.

A MUISZ szakértője elmondta, hogy mindenki jogosult a kártérítésre, aki a Green-csoporttal szerződött, mivel azonban előfordult olyan is, hogy az utasok több szolgáltatóval állapodtak meg, őket érdemes külön perelni. Csépai Balázs szerint ilyen eset akkor fordulhat elő, ha az adott tagállam nem ültette át megfelelően az európai uniós irányelveket.  Első körben azonban érdemes a biztosítóhoz fordulni, és csak utána menni a bíróságra.

A MUISZ ellátta néhány fontos tanáccsal az utazni vágyókat. Például utazás előtt ellenőrizni kell az utazásszervező adatait (a nyilvántartásba vetéli számot is), a szolgáltatás díját, beleértve az adókat és az illetékeket, továbbá a biztosító nevét.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pólók Japán megmentéséért
Segítenék a szigetország károsultjait
PÉNZTÁRCA
Műjégpálya - felbontott szerződés
A főváros szakított a kivitelezővel
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jöjjön velünk a Louvre Abu Dhabiba
Új attrakciók az Emírségekben 1.
RECIKLI
Dánia széllel is működik
Széllel bélelt ország

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

2. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

3. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

4. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

5. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

6. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

7. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

8. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

9. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

10. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

Műsoraink
2019.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
New Orleans
2019.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2019.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
New Orleans ism.
Közösség
Nap lánya

A zuhanyzóban pózol a vadító sportolónő

Szófelhő / Archív
--