Babaként már sztár volt

Chery Cole felnőttként is sikeres

[superadmin] publikálva: 2017-10-12 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Cheryl már kisbaba korában elkezdett modellkedni. Ebben az időben nyert is egy versenyt, megkapta a Newcastle legszebb babája címet. Később, kilenc éves korában elvégzett egy nyári balettiskolát, majd később, egy táncos meghallgatáson fedezték fel újra: ekkor kapott modellszerződést is, ráadásul a tévében is táncolhatott.


2002-ben a Popstars: The Rivals-ban az S Club 7 ’Have You Ever’ c. számát énekelte, s a műsor alatt nyílt szavazással állítottak össze egy új lánybandát, melynek tagjai Nadine Coyle, Sarah Harding, Nicola Roberts és Kimberley Walsh, a nevük a Girls Aloud lett. Hivatalos megalakulásuk időpontja 2002. november 30. volt.

Cheryl először 2008-ban énekelt a Girls Aloud nélkül: ekkor ő volt Will.I.Am társa a ’Heartbreaker’ c. dalban, mely óriási siker lett. 2009 áprilisában erősítették meg, hogy szólóalbumán dolgozik. Azóta is tarol remek dalaival.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A fiatalok nagy kedvence

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A Jobbik Bős-Nagymaros mellett érvel
A radikális párt vízlépcsőket akar a Dunára
PÉNZTÁRCA
3 forinttal olcsóbb lesz az üzemanyag
Szerdáig kell várni a tankolással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--