Brutális szülőket vettek őrizetbe

Két és hároméves gyerekeket bántalmazhattak

[seifert.p] publikálva: 2016-07-16 05:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A rendőrök kiskorú veszélyeztetésének gyanújával gyanúsítottként hallgattak ki egy anyát és a vele élő nevelőapát. A rendőrség szerint egy két és egy három és fél éves gyermeket bántalmazhattak.


A 21 éves budapesti nő ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett, valamint személyi szabadság megsértése bűntett miatt nyomoznak. Élettársa, egy 18 éves budapesti férfi ellen pedig kiskorú veszélyeztetése bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, valamint védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntett miatt.

Egy budapesti gyermekotthon munkatársai tettek bejelentést. A testvérek ugyanis sérülésekkel kerültek az intezménybe még júniusban.

A rendőrség közleménye szerint a két gyermek édesanyja, valamint nevelőapja szülői kötelezettségüket rendszeresen megszegték azzal, hogy a nevelésüket, ellátásukat súlyosan elhanyagolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a pár a két- és a három és féléves gyermeket rendszeresen bezárta a lakás különböző helyiségeibe, valamint férfi több alkalommal tettleg bántalmazta is őket.

A rendőrök ezek után elfogták őket és javasolták előzetes letartóztatásukat.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdekes tények a hollókról
Ezeket biztosan nem tudta
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Uránusz heréje
Érdekességek Korfu változatos múltjából
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--