Csehország: további szesz-mérgezések

Betiltották a tömény szesz utcai árusítását

[j.protic] publikálva: 2012-09-13 16:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Betiltották a tömény szesz piaci és utcai árusítását, illetve kimérését csütörtökön Csehországban, miután a metilalkohol-mérgezés következtében meghalt személyek száma 18-ra emelkedett.


A tiltó intézkedés a hivatalos visszavonásig marad érvényben - mondta újságíróknak Leos Heger egészségügyi miniszter sajtóértekezleten. Közlése szerint az utóbbi 24 órában további öt személyt szállítottak kórházba súlyos mérgezési tünetekkel, ez azonban kisebb szám, mint az előző napokban. Jelenleg legalább kéttucatnyi személyt kezelnek metilalkohol-mérgezéssel főleg a morvaországi kórházakban. Az áldozatok majdnem fele - tíz személy - Észak-Morvaországban halt bele a mérgezett metanolt tartalmazó vodka, borókapálinka és rum fogyasztásába.

A jelentések szerint a metilalkoholfogyasztás két mérgezés esetében vaksághoz vezetett.

A hatóságok nagy erőkkel kutatnak a pancsolt alkohol gyártója vagy gyártói után, s mivel a vizsgálatok még folyamatban vannak, az eredmények nem ismeretesek. Az üggyel kapcsolatban eddig már négy személyt vettek őrizetbe, olyanokat, akiknél nagyobb mennyiségű ellenőrizetlen eredetű alkoholt találtak. Azokat az üzleteket, ahol állami védjegy nélküli alkoholos üvegeket találtak, a hatóságok bezárták.

A helyzetet bonyolítja, hogy több érintett azt vallotta, nem kocsmában itták a mérgezett szeszt, hanem kisebb boltokban, kioszkokban rendes üvegekben vásárolták.

A sajtóban felmerült a dél-morvaországi Drak nevet viselő pálinkafőzde neve, de a cég visszautasította a gyanúsításokat, s egymillió koronás díjat ajánlott fel annak, aki segít kideríteni a mérgezett italok eredetét, illetve gyártóját. A hatóságok nem léptek fel a pálinkafőzde ellen.

A országos élelmiszer ellenőrzési hivatal és a rendőrség is az utóbbi napokban több ezer boltot, kioszkot, kocsmát ellenőrizett le, s számos helyen találtak gyanús, állami védjegyet nem viselő üvegeket, illetve pancsolt alkoholt. Rendőrségi források szerint országszerte legalább kétezer liter gyanús pálinkát foglaltak le. A laboratóriumi vizsgálatok eredményei még nem ismertek. A kiszivárgott értesülések szerint több tucatnyi mintában a megengedettnél nagyobb mennyiségű metilalkoholt mutattak ki.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezek a heringkonzervek biztosan veszélyesek
Kivonják őket a forgalomból
PÉNZTÁRCA
3 forinttal olcsóbb lesz az üzemanyag
Szerdáig kell várni a tankolással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zavartalanul hesszelnek az iguánák
Galapagos a tökéletes hely számukra
RECIKLI
Nem kamu - Levegőből benzint
Három hónap alatt 5 litert állítottak elő

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.11.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Dubaj
2018.11.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Egyesült Arab Emírségek
2018.11.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Dubaj ism.
Közösség
Nap lánya

A középső nővér

Szófelhő / Archív
--