Egyre több a magyar turista Szlovákiában

A legtöbben Csehországból érkeztek

[protic] publikálva: 2011-10-06 11:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mint a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség legfrissebb adataiból kiderül, folyamatosan növekszik Szlovákia idegenforgalmi vonzereje.


Legalábbis erről tanúskodnak az idei esztendő első félévének statisztikai adatai. Ezek szerint az első félévben, az előző esztendő ugyanazon időszakával összehasonlítva – 12 százalékkal több külföldi érkezett az országba. Számokban kifejezve ez több mint 600 ezer vendéget jelent. A turisták 1,6 millió éjszakát töltöttek Szlovákiában, ami több mint 7 százalékkal több mint korábban volt.A kedvező jelenséghez nagy mértékben hozzájárult a májusi jégkorongvilágbajnokság és a nyári turistaidény sikeres kezdete.

A legtöbb látogató már hagyományosan Csehországból érkezett, minden harmadik vendég cseh volt, számuk az előző évhez viszonyítva 11 százalékkal emelkedett- mint az idegenforgalmi ügynökség nemrégi pozsonyi sajtótájékoztatóján elhangzott, jelentősen megugrott a magyar turisták száma is. Az első hat hónapban valamivel több mint 31 ezer magyar turista látogatott Szlovákiába, ami 21 és fél százalékos növekedést jelent. Peter Belinsky, a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség igazgatója szerint ennek oka, hogy a kormányváltás után javult a két ország kapcsolata, mind politikai, mind emberi szinten. A legtöbb magyarországi vendég már hagyományosan a Magas és Alacsony Tátrát keresi fel, de egyre többen jönnek a fővárosba is, hogy megismerkedjenek az egykori magyar koronázási város gazdag történelmi múltjával.

Folyamatosan növekszik az Oroszországból érkező vendégek száma, az első félévben 37 százalékkal jöttek többen mint tavaly. Hasonló növekedést jegyeztek fel a szomszédos Ukrajna esetében is. Enyhén csökkent viszont a német vendégek száma, ez feltehetően azzal függ össze, hogy a korábban népszerű szlovákiai gyógyfürdők iránt már kisebb az érdeklődés mint eddig volt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
5 év múlva már késő lesz
2017 után beindul a tényleges klímaváltozás
PÉNZTÁRCA
Javaslat az egységes európai autópályadíjra
Németországban 2016-tól fizetni kell a sztrádákért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hagyomány és pisztráng reggelire
Egy hónapja nyitott a budapesti Ritz-Carlton
RECIKLI
Telefont töltő napernyő
Nyaraláskor mindenképpen érdemes magunkkal vinni

Itt jártunk: Mexico!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

2. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

3. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

4. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

5. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

6. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

7. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

8. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

9. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

10. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

Műsoraink
2021.01.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Mexico
2021.01.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Zanzibár
2021.01.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexico ism.
Közösség
Nap lánya

Penny továbblépett

Szófelhő / Archív
--