Európa kulturális fővárosában jártunk

A 6 ezer éves Plovdiv

[Kail] publikálva: 2019-01-17 09:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A gyönyörű bolgár városban tavaly egymillió turista fordult meg, a szervezők idén ennek dupláját remélik. Talán kicsit túl nagy az elvárás, de a korábbi fővárosok tapasztalata alapján a cím egy évre szóló elnyerése jelentősen növeli a vendégek számát.


A kiemelt 2019-es év szlogenje az "Együtt", ami gyakran elhangzott a néhány nappal ezelőtti megnyitón is. Félezer programot terveznek az év alatt ebben a Szófiától 144 kilométerre fekvő városban.

 

Az egyik nagyszabású kiállítás a Smoke. Tobacco stories (Füst. Dohánytörténetek), mely a város  történetét mutatja be a Plovdiv életében meghatározó szerepet játszott dohányipar fejlődésén keresztül. Művészi szabadság a címe egy másik tárlatnak - itt a berlini falból kivágott eredeti darabokra festettek műalkotásokat az erre felkért művészek.

Idén először lett bolgár város Európa Kulturális Fővárosa, a dél-olaszországi Materával osztozik a 6 ezer éves Plovdiv a címen. A programok egy részéből jutott más bolgár városokba is. Az Együtt mottó jegyében így a többi közt Várnában, Veliko Tarnovóban és a fővárosban, Szófiában is lesz bőven kulturális ínyencség az idén.

 

Plovdivban sok érdekes program lesz az év során, de maga a város is nagyon izgalmas: csak ajánlani tudom mindenkinek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Bulgáriai barangolás kamerával

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Rendkívüli kánikula Spanyolországban
Gondokat okoz a hőhullám
PÉNZTÁRCA
Online vásárlás ujjlenyomattal?
Maradhat a 15 ezres értékhatár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mire figyeljünk, ha külföldön nyaralnánk?
Ezt mondja a virológus és a szakújságíró
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.12.13. 18:35 Világszám - Inforádió
Olmütz I.
2024.12.14. 10:05 Világszám - Inforádió
Olmütz II.
2024.12.15. 10:35 Világszám - Inforádió
Olmütz I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--